Klímaváltozás, Globális felmelegedés

NRG Report

NRGreport
  1. Elemzők szerint Irán példátlan Izrael elleni rakéta- és dróncsapása miatt nem valószínű, hogy a Biden-kormányzat drámai szankciókat foganatosítana az iráni olajexport ellen, mivel aggódnak az olajárak emelkedése és a legnagyobb vásárló, Kína feldühítése miatt.

    A Nem valószínű, hogy Biden elvágja Irán olajellátását Izrael megtámadása után bejegyzés először NRGreport-én jelent meg.

  2. Egy április 16-i iparági jelentés szerint, a globális szélenergia-ipar tavaly 117 gigawattnyi (GW) új kapacitást telepített, azonban az éghajlati célok elérése érdekében az évtized végéig évente háromszorosára kell növelni ezt az ütemet.

    A 2023-ban rekordot döntöttek az új szélerőművek, de fájóan távol vannak a kitűzött célok bejegyzés először NRGreport-én jelent meg.

  3. Egy kiszivárgott e-mailből derült ki a létszámcsökkentés, nem sokkal az után, hogy a Tesla nemrég bejelentette: négy év óta először csökkent a kiszállítások száma negyedéves szinten.

    A Itt elolvashatja a belső levelet, amelyben Elon Musk bejelentette 1400 Tesla-dolgozó elbocsátását bejegyzés először NRGreport-én jelent meg.

  4. Az idén már tavasszal beköszöntött a rekordmeleg és nyakunkon a nyár. Lassan a klímás szakemberek számára is beindul az igazi szezon. Aki új berendezés telepítését tervezi még nincs elkésve, de érdemes minél előbb elkezdeni a tájékozódást.

    A Ezzel számoljon idén, ha klímát vásárol – klímapiaci újdonságok és hasznos tanácsok a szezon előtt bejegyzés először NRGreport-én jelent meg.

  5. A svájci központú energiavállalat, a MET 2023-ban is erősen teljesített, és a cég történetének második legjobb pénzügyi évét zárta. Az eredmények azt mutatják, hogy a vállalatcsoport kevésbé volatilis piaci környezetben is képes kiváló teljesítményt elérni. A MET továbbra is növekedési stratégiájára és az energiaszektorban betöltött megbízható partneri pozíciójára összpontosít.

    A Az erőteljes pénzügyi eredmények lehetővé teszik a MET Csoport növekedési stratégiájának folytatását bejegyzés először NRGreport-én jelent meg.

  6. Németország egyik legrégebbi és legbefolyásosabb agytrösztjének új tanulmánya szerint Kína 3-9-szer nagyobb összegeket költ támogatásokra, mint más OECD-országok, például az Egyesült Államok és Németország. A tanulmány szerint a kormány nagylelkűségének elsődleges kedvezményezettje az akkumulátorgyártó és autógyártó BYD.

    A Kína milliárdokat áramoltat a BYD-be, hogy szétzúzza a Teslát és más elektromosautó-gyártókat bejegyzés először NRGreport-én jelent meg.

  7. Az ABB E-mobility és a MAN Truck & Bus Dr. Markus Söder bajor miniszterelnök jelenlétében ünnepelte meg a Megawatt Charging System (MCS) töltőrendszer premierjét. Az ABB E-mobility által szállított MCS töltőállomáson a MAN elektromos teherautóját (eTruck) 1000 amperrel és több, mint 700 kW teljesítménnyel töltötték.

    A Elektromobilitási mérföldkövet mutatott be az ABB E-mobility és a MAN bejegyzés először NRGreport-én jelent meg.

  8. Piaci megfigyelők szerint az olajárak hordónként 100 dollárra és még annál is magasabbra emelkedhetnek, miután Irán légitámadást intézett Izrael ellen, és ezzel újra felerősödtek a regionális háborútól való félelmek.

    A Kemény drágulás jöhet: így hathat az olajárakra, ha a konfliktus eszkalálódik Irán Izrael elleni támadása után bejegyzés először NRGreport-én jelent meg.

  9. 2024 eleje óta a kőolaj ára már közel 15 százalékkal drágult hordónként, s az utóbbi napokban elérte a 90 dolláros plafont is. Az okok visszavezethetők a Közel-Keleten zajló háborúskodásokra, az OPEC+ kitermelést fékező, egyhangú magatartására, illetve az orosz olajipari infrastruktúrákat ért ukrán támadásokra is. A világpiaci ár emelkedése súlyos hatást gyakorol az Egyesült Államok inflációjára, […]

    A Amerika kivételesen az oroszok oldalára állt az ukrán háborúban bejegyzés először NRGreport-én jelent meg.

  10. Oroszország ígéretet tett arra, hogy támogatja a hazai LNG-berendezésgyártókat, hogy megtörje a szankciók által létrehozott ördögi kört. A hazai berendezések kulcsfontosságúak Oroszország LNG-bővítési terveinek megvalósításához, bár az iparág elleni nemzetközi szankciók csökkentették a jövőbeli projektek számát, ami korlátozza a berendezések iránti hosszú távú kereslet lehetőségét – mondják iparági szakértők.   Oroszország még mindig nem változtatott […]

    A Oroszország igyekszik megtörni az LNG szankciók ördögi körét bejegyzés először NRGreport-én jelent meg.

Idézet

Ha az üzleti világ és a kormányok együttesen nem cselekszenek mielőbb, akkor az általuk teremtett rendkívüli gazdasági gépezet a Föld rendszereiben akkora természeti és társadalmi rombolást indít el, amely mellett a terroristák okozta rombolás csupán gyermeteg játéknak látszik majd.

Gustave Speth
nagy tekintélyű
gazdasági fejlődéskutató

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok