Hirdetés
Kezdőlap Mit tehetünk? Klimapolitika Kiotói Egyezmény

Kiotói Egyezmény

A Kiotói Egyezmény egy 1997-ben aláírt, a fejlett országokat tömörítõ, nemzetközi egyezmény, amelyben a résztvevõ, iparosodott államok kötelezik magukat arra, hogy széndioxid-kibocsátásukat az aláírást követõ évtizedben 5,2 százalékkal az 1990-es szint alá szorítják vissza.

Az egyezmény 1997-es kidolgozása az ENSZ Klímaváltozási Konvenciójának (United Nations Framework Convention on Climate Change (UNFCCC)) keretében történt, célja pedig a légkör üvegházhatású gázkoncentrációjának stabilizálása volt, hogy a klímaváltozás és a globális felmelegedés elõrelátható hatásait enyhíteni tudják. Az egyezmény 2005. február 16-án lépett életbe.

2006. Decemberéig 169 állam csatlakozott az egyezményhez, amelyek összességében a világ széndioxid-kibocsátásának 61.6 százalékáért felelõsek. A viszonylag alacsony arány azért lehetséges, mert a világ legnagyobb légszennyezõ állama, az Egyesült Államok, valamint a szintén nagy szennyezõ, Ausztrália nem csatlakozott az egyezményhez.

A 2007-es csatlakozási állapotot a következõ ábrán láthatjuk

 

Image
zöld: aláíra, ratifikálta; sárga: aláírta, ratifikálás függõben; piros: aláírta, ratifikálást visszautasította; szürke: nem írta alá

 

Más nagy szennyezõk, mint például India vagy Kína csatlakoztak ugyan a Kyotói Egyezményhez, ám részükre kivételes elbánásmódot biztosít a dokumentum, és nekik jelenleg még nem szükséges a széndioxid-kibocsátásukat visszafogniuk.

A fenti kitételek miatt a szakértõk komolyan vitatják a Kiotói Egyezmény hatékonyságát és értelmét, de kétségtelen erénye az egyezménynek, hogy “közös nevezõt” illetve “minimális alapot” biztosít a további nemzetközi diplomáciai tárgyalások számára.

A jelenleg is hatályban lévõ Kiotói Egyezmény 2012-ig van érvényben, és 2007 Májusában már megkezdõdtek a tárgyalások egy következõ egyezmény körvonalazásáról.

A Kiotói Egyezmény tartalma a következõ:

  • - A Kiotói Egyezményt kormányok írják alá, az egyezmény betartatása az ENSZ feladata.
  • - Az aláíró kormányok két kategóriára oszlanak:
    • Az Annex I államok, akik magukra nézve kötelezõnek fogadták el az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszaszorítását.
    • A Nem-Annex I államok, akiknek ilyen irányú kötelezettségeik nincsenek, de részt kívánnak venni az úgynevezett “Tiszta Fejlesztési Mechanizmus” (Clean Development Mechanism) kialakításában.
  • - Azok az Annex I államok, amelyek nem tartják be a magukra nézve kötelezõ vállalásaikat, minden tonna üvegházhatású gáz kibocsátása után (a kvótájukon felül) 1,3 kibocsátási egységet kötelesek büntetésként fizetni 2008 és 2012 között.
  • 2008 és 2012 között az Annex I államok átlagosan 5%-kal az 1990-es szint alá kötelesek visszaszorítani az üvegházhatású gázok kibocsátását (ez egyes, fõleg EU-s államoknál a 2008-as szinthez képest tizenöt százalékos visszaszorítást jelent). Az átlagos öt százaléktól néhány állam a saját ratifikációja során eltért, egyesek 8%-os csökkentést irányoztak elõ, de Izland például 10%-os emelést hagyott jóvá. Minthogy azonban ezt az EU-n belüli kvótakereskedelemmel kívánják kompenzálni, és az 5%-ot az EU átlagára értik, más, kevésbé fejlett EU-tagállamoknak még ennél is nagyobb növekedést is megengednek.
  • - A Kiotói egyezmény tartalmazza az úgynevezett “rugalmas mechanizmust”, ami a tagállamoknak megengedi a kibocsátási kvóták kereskedelmét.

 

Forrás: Wikipedia, BBC, UNFCCC

 

További hasonló cikkeink:

Mit tesz bolygónkkal a klímaváltozás? Ismertető fokról fokra

Vegán: A leggyorsabb út egy hűvösebb bolygóhoz

Állattartás és klímaváltozás

A legjobb beszéd, amit valaha hallottál

 
Hirdetés