Két hektár biológiailag aktív föld- és tengerfelület tart el egy embert - Tévút a vakon mért gazdasági növekedés. Bár a környezet pusztításának mértékét jelzi, az ökológiai lábnyom valójában annak meghatározására szolgál: mekkora területre, mennyi vízre van szüksége az embernek önmaga fenntartásához és a hulladék feldolgozásához. Lábnyomunk messze meghaladja a Föld eltartóképességét.

Csak egy 2,6-szer nagyobb bolygó tudná eltartani az emberiséget, ha mindenki úgy élne, mint az európaiak. Az unióban a világ népességének 7,7 százaléka teszi a dolgát, és itt található a Föld biokapacitásának 9,5 százaléka. Ehhez képest az EU felelõs a világ ökológiai lábnyomának 16 százalékáért. Finnországon, Litvánián és Svédországon kívül minden tagállam többet használ az erõforrásokból, mint amennyi a rendelkezésére áll.

Bolygónkon az Egyesült Arab Emírségek mutatója a legrosszabb: az évtized eleji adatok szerint ott majdnem 12 hektár az egy lakosra jutó ökológiai lábnyom. Ha mindenki úgy élne, mint az ottaniak, több mint öt Földre lenne szükség a fogyasztásunk biztosítására. Az "élbolyban" az Amerikai Egyesült Államok a következõ, 9,6 hektárral.

Az országok ranglistáján Magyarország a 32. helyen áll, 3,6 hektáros ökológiai lábnyomával. Akár büszkélkedhetnénk is, mert lábnyomunk csökkent. Ennek oka a nehézipar megszûnése a rendszerváltást követõ idõszakban. A csökkenés azonban megállt, az elkövetkezõ idõszakban pedig bizonyosan növekszik majd ökológiai lábnyomunk, mert ismét nõ az ipari termelés, és egyre többet fogyasztunk.

Az ökológiai lábnyom kiszámítása meglehetõsen bonyolult, ez a magyarázata annak, hogy a legfrissebb mértékadó érték 2003-ból való. Az egy fõre jutó átlagos ökológiai lábnyom öt éve 2,2 hektár volt: átlagosan ekkora kiterjedésû földre, vízre volt szükség egy ember ellátásához. (Az emberiség ökológiai lábnyoma 1961 és 2003 között háromszorosára nõtt.) Ha azonban belegondolunk, hogy a Földön 11,3 milliárd hektár biológiailag aktív föld- és tengerfelület van és 6,5 milliárd ember él, kiszámítható, hogy valójában minden emberre mindössze 1,74 hektár jut. Tehát több természeti kincset használunk fel, mint amennyi rendelkezésünkre áll. Ez bizonyosan a Föld természeti tõkéjének feléléséhez vezet.

Vegyük például Kínát. Ez az ország éli fel a világ összes biológiai kapacitásának 15 százalékát, tehát közel a hetedét. Az ázsiai szuperhatalom ilyen irányú éhsége dinamikusan nõ, ugyanakkor a kínaiak még kevésbé terhelik a környezetet a maguk 1,6 hektáros átlagával.

Más a helyzet Európával. Az Európai Unió tagállamai például az utóbbi harminc évben megduplázták a bolygó ökológiai terhelését. A technológiai fejlõdés ellenére az EU nagyobb mértékben terheli környezetét, mint amennyire azt a lakosság gyarapodása indokolná. Az Európa 2007 - GDP és Ökológiai Lábnyom címmel tavaly közzétett jelentésébõl kiderül, hogy csupán egy generációval ezelõtt Európa még kevesebb erõforrást használt fel, mint amennyi a rendelkezésére állt. Ma azonban jóval túllépi ökológiai kereteit.

A három legkisebb lábnyomú ország Banglades (0,5 hektár), Szomália (0,4 hektár) és Afganisztán (0,1 hektár). A legkisebb és legnagyobb lábnyomú ország között tehát majdnem 120-szoros a különbség, ami ráadásul növekszik: míg a gazdag országok lábnyoma 1961 és 2003 között több mint kétszeresére nõtt, a szegényeké alig növekedett. Ha a jelenlegi trendek folytatódnak, 2050-ben az emberiség kétszer akkora ütemben fogyasztja a Föld erõforrásait, mint ahogy azok újratermelõdnek.

Az ökológiailábnyom-elemzéseket több szempontból is bírálják, mondván, nem veszik számításba a többszörös célra használt területeket, illetve nem vonatkoztathatók mindenkire. Azt is a modell hibái közé sorolják, hogy az egy háztartásban élõket képtelen külön fogyasztóként kezelni. A hiányosságok kiküszöbölésére a lábnyommodelleket folyamatosan finomítják.

Tóth Gergely, a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért fõtitkára szerint, ha nagyon egyszerûsítünk, a vak (néha jó, néha rossz) növekedés mérõszáma a GDP. Az ésszerû fejlõdésé az ökolábnyom (ecological footprint). Ezért javasolta nemrégen a KÖVET a kormánynak a magyar gazdaság átállítását egymutatósról (GDP) kétmutatósra (GDP és ökolábnyom). Ha az utóbbit is bevezetnénk nemzeti mérõszámként, azt is tudnánk, mire költöttük a jövedelmünket és milyen áron, nem csak azt, hogy mennyi keletkezett. Ebben nem mi lennénk az elsõk, de a fenntartható fejlõdésrõl nem csak papoló nemzetek sorához csatlakoznánk.

Évtizedünkben az emberiség soha nem látott fogyasztási csúcsra jutott. Ha nem lassít, azaz nem lesz kamaszból önként felnõtt, a korlátozó körülmények fogják erre kényszeríteni. Mondanunk sem kell: sokkal durvábban, mint ahogy egyáltalán elképzelhetjük.

(http://nol.hu/cikk/497065/)