Tudósok egy újabb tengeri csapásra figyelmeztetnek: az Atlanti-óceán messzeségében elterülő, konfetti-szerű műanyag hulladékörvényre.

A felszínről nehezen észrevehető, lebegő szemetet – amit az áramlatok örvénye font egybe – két kutatócsoport vette észre, akik a festői Bermuda és a Portugáliához tartozó Azori-szigetek között halásztak a tengeren. A vizsgálatok egy olyan, mikrorészecskékből álló levest írnak le, ami hasonló az úgynevezett Nagy Csendes-óceáni Szemétfolthoz (Great Pacific Garbage Patch), az egy évtizede Hawaii és Kalifornia között felfedezett jelenséghez, amiről a kutatók azt mondják, hogy valószínű létezik a bolygó más részein is.

„Megtaláltuk a Nagy Atlanti-óceáni Szemétfoltot”, mondja Anna Cummins, aki februárban, egy tengeri út során gyűjtött műanyag mintákat.

A hulladék ártalmas a halakra, tengeri emlősökre, stb., bár a műanyag nagy része olyan apró darabokra töredezett, hogy alig látható. Mivel nincs reális mód az óceánok megtisztítására, az ügy pártolói azt mondják, a lényeg a további műanyag távol tartása a tudatosság fokozásával, és ahol csak lehetséges, az eldobásra épülő kultúra visszautasításával, amelyik az eldobható termékekhez biológiailag nem lebomló anyagokat használ. Cummins szerint „Feladatunk most az, hogy ismertessük az emberekkel, hogy az óceán műanyag szennyezése globális probléma – sajnálatos módon nem korlátozódik egyetlen foltra.”

A kutatócsoportok észleléseiket februárban, az oregoni Portlandban tartott 2010-es Óceántudományi Találkozón mutatták be. Bár a tudósok a 70-es évek óta számolnak be arról, hogy műanyagot találnak az Atlanti-óceánban, a kutatók most azt mondják, fontos lépéseket tettek a szennyezés mértékének feltérképezésére.

Cummins és férje, Marcus Eriksen a kaliforniai Santa Monicából kutatási projektjük miatt áthajózták az Atlanti-óceánt. Hasonló vizsgálatokat terveznek az Atlanti-óceán déli felén novemberben, és a Csendes-óceán déli részén jövő tavasszal. A Bermudáktól az Azori-szigetekig tartó útjuk során átkeltek a Sargasso-tengeren, egy óceáni áramlatok, köztük a Golf-áramlat által határolt területen. 100 mérföldenként (160km) vettek mintát, egy kihagyással, egy súlyos vihar miatt. Mindig, amikor a hálójukat felhúzták, az tele volt műanyaggal.

Egy másik vizsgálat során a Woods Hole, Massachusetts székhelyű Tengeri Oktatási Egyesület egyetemi hallgatói több mint két évtized alatt több mint 6000 mintát gyűjtöttek a Kanada és a Karib-szigetek közti útjaikon. A kutatást irányító Kara Lavendar Law szerint a műanyag legmagasabb koncentrációját a 22. és 38. északi szélességi fokok között találták, nagyjából a Kuba és Washington, D.C közti területtel egyező tengeri foltban.

A tengeri alga üvegekkel, rekeszekkel és más törmelékkel keveredő hosszú sávjai sodródnak az Észak-Atlanti Szubtrópusi Összefolyó Zónaként (STCZ) ismert terület nyugodt vizeiben. Cummins csoportja még egy műanyag vödörben élve csapdába esett európai íjhalat is kihalászott.

De a legidegesítőbb szemét szinte láthatatlan: számtalan műanyag darabka, gyakran a ceruzaradírnál kisebbek, amelyek a mélykék Atlanti-óceánban majdnem a felszínen lebegnek. „Megdöbbentő saját szemeddel látni. Semmivel sem lehet összehasonlítani azt, hogy személyesen ott vagy. Tényleg sikerült mindenhol ott hagynunk a lábnyomunkat." Még több adatra van szükség, hogy felmérjék az észak-atlanti folt méretét.

Charles Moore óceánkutató – akinek a nevéhez fűződik a csendes-óceáni szemétfolt 1997-es felfedezése – azt mondja, hogy az Atlanti-óceánban kétségtelenül hasonló mennyiségű műanyag van. Az USA keleti partján több ember él, és több a folyó, hogy a szemetet a tengerbe vigye. De mivel az Atlanti-óceán viharosabb, ezért szerinte ott a törmelék valószínű szétszórtabb.

Bármi is a különbség a két terület között, a műanyag szerte a világon pusztító hatású a környezetre, mondja Moore, akinek a kaliforniai székhelyű Algalita Tengerkutató Alapítványa volt Cummins és Eriksen egyik szponzora. Mint mondja, „az emberiség műanyag lábnyoma valószínű veszélyesebb, mint a szén lábnyoma”.

A műanyagba madarak gabalyodtak bele, és felbukkant a halak gyomrában: az USA Országos Óceán- és Légkörkutatási Hivatala (NOAA) által idézett cikk szerint évente akár 100 000 tengeri emlős pusztulhat el a szeméttel összefüggő okok miatt.

A műanyag darabkákat a halak számára képtelenség lehet a planktontól megkülönböztetni. Részben azért is veszélyesek, mert magukba szívják a szintén az óceánban keringő, potenciálisan veszélyes vegyületeket, mondja Jacqueline Savitz, az Oceana, egy washingtoni székhelyű óceán környezetvédelmi csoport kutatója. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja szerint a tengeri szemétnek akár 80%-a a szárazföldről származik.

Az USA kormányát aggasztja, hogy a szennyezés létfontosságú érdekeit sértheti. „Ennek a műanyagnak megvan az a képessége, hogy hasson az erőforrásainkra, és hasson a gazdaságunkra”, mondja Lisa DiPinto, a NOAA tengeri szemét programjának megbízott igazgatója. „Fontos a tudatosság fokozása, hogy a lakosság lássa, hogy az általunk használt műanyagok végül az óceánban köthetnek ki.” DiPinto azt mondja, a szövetségi hivatal a Tengeri Oktatási Egyesület új útját támogatja idén nyáron, hogy a Bermudáktól délkeletre megmérjék a műanyag szennyezést. A NOAA szintén részt vesz a csendes-óceáni folt kutatásában.

Savitz szerint, „Sajnos, a műanyagot olyan dolgokra használjuk, amiknek az eldobásával nem vagyunk körültekintők. Kevesebbet kell használnunk belőle, és ha használjuk, biztosnak kell lennünk abban, hogy helyesen dobjuk el.” (Mike Melia, Associated Press, 2010. április 16.  http://www.commondreams.org/headline/2010/04/16-4 )

További hasonló cikkeink:

Eltűnnek a tengeri alga ágyások, „a tenger bölcsői”

Térkép mutatja az ember-okozta kárt az óceánokban

Ökológiai 'hitelválság' felé tart a Föld