Globális felmelegedéssel, klímaváltozásal kapcsolatos nemzetközi hírek
Szerk.: A klímaváltozással kapcsolatos hírek szerencsére (vagy sajnos) annyira megszaporodtak a médiában, hogy már az ide feltöltésüket alig tudjuk kezelni.
Továbbra is meghagyjuk ezt a menüpontot, bár inkább arhívumként működik.
A formozai (tajvani) hadsereg a katasztrófa elhárításra fog összpontosítani.
Az e heti Nature újság egyik cikkében kutatók kimutatják, hogyan alakulhatott ki víz a bolygón a fagypont alatti hőmérséklet ellenére. A kutatás azt jelzi, hogy a környezetben lévő ásványok elősegíthették az életet támogató víz folyékony formáját.A Science újságban megjelent, ezzel kapcsolatos tanulmány ezen túl feltárja, hogy víz volt a felelős a bolygó felszínének formálásáért a Victoria Crater környékén, amit a Mars Opportunity terepjáró behatóan vizsgált.
A minapi képviselő választás az Európai Unió 27 tagállamában új vezetőket hozott felszínre. A legnagyobb képviselői csoportja az Európai Néppárt és Európai Demokraták jobbközép csoportjának lesz, míg a spektrum más részén lévők is biztosítottak maguknak képviseletet. A Parlament figyelmének központjában álló egyik fontos kérdés a környezet védelme, amiben egyre nagyobb figyelmet kap a mezőgazdasági szektor globális felmelegedéssel járó fenyegetése.
Mintegy 155 milliárd dollárt fektettek világszerte megújuló energiába tavaly, azaz az ipartörténet során első ízben többet, mint hagyományosba, amely összesen 140 milliárd dollárnyi befektetést kapott.
Egy francia tervezőcsapat ötletével a már meglévő villanyoszlopokat lehetne átalakítani úgy, hogy közvetlenül az elektromos hálózatba juttassák a megújuló energiát.
Japánban már második hónapja hibrid autók vezetik az eladási listát, ami részben a "zöld autókat" érintő adókedvezményeknek köszönhető.