Klímaváltozás, Globális felmelegedés

Egy rangos új jelentés szerint „nem valószínű”, hogy a globális felmelegedés 4oC-on belül marad – ez kétszerese annak, amit a klíma katasztrófa elkerüléséhez még biztonságosnak tartanak.

 

 

Régóta nemzetközi egyetértés van abban, hogy a kormányoknak a globális hőmérséklet emelkedését meg kellene próbálniuk 2oC-on belül tartani, hogy elkerüljék a klímaváltozás megállíthatatlan elszabadulását.

 

Azonban a Tyndall Centre-nek, a Manchesteri Egyetem klímaváltozási kutatásban vezető szerepet játszó szervezetének egy komor új tanulmánya szerint most sokkal nagyobb emelkedésekhez kellene hozzászoktatnunk magunkat. Arra figyelmeztet, hogy a légkörben a szén-dioxid koncentráció szinte biztosan legalább 650 ppm (part per million, részecske a millióból) szinten fog stabilizálódni, ami nagyjából négy fokos hőmérséklet emelkedésnek felel meg.

 

A szerzők azt írják: „A gyakorlatilag minden szinten meglévő vonakodást látva, hogy nyíltan foglalkozzunk mind a jelenlegi kibocsátások, mind a velük együtt járó növekedési ütemek példátlan mértékével, a klímaváltozás jelenlegi állapotának még egy optimista értelmezése is azt jelenti, hogy a stabilizálódás jóval 650ppm alatt nem valószínű.” A szerzők azt mondják, hogy még a 650 ppm-es szinten történő stabilizálódás is azt kívánja meg, hogy az iparosodott országok „egy évtizeden belül elkezdjenek drákói kibocsátás csökkentéseket megvalósítani.” Szerintük egy „tervezett gazdasági recesszióra” lenne szükség, hogy a klímaváltozást ezen a szinten tartsuk, hacsak nem találunk egy olyan módot, ahol a gazdasági növekedés együtt jár a szénkibocsátások példa nélkül álló csökkenési ütemével.

 

Dr Alice Bows, a jelentés egyik szerzője egyetért, hogy a jelentés „hihetetlenül aggasztó”. Hozzátette: „Egyértelműen nem vagyunk sínen a két fokos hőmérséklet emelkedéshez e pillanatban. Sokkal inkább vagyunk sínen a három, vagy négy fokos hőmérséklet emelkedéshez, és el kell gondolkodnunk azon, hogy ez mit jelent valójában.” A klímaváltozás gazdaságáról szóló, 2006-os Stern jelentés szerint egy négy-fokos hőmérséklet emelkedés azzal járhat, hogy évente 300 millióval több embert érintenek a parti áradások, Afrika déli részén a hozzáférhető vízkészlet 30-50 százalékkal csökken, és a növény- és állatfajoknak akár 50%-a kihalással néz szembe.

 

Dr Richard Dixon, a skóciai World Wildlife Fund (WWF) igazgatója szerint a két fokosnál nagyobb növekedés azt jelentheti, hogy elértünk egy „fordulópontot”. Mint mondta, „Az az, amikor elszabaduló helyzettel kerülsz szembe. A világ nagy rendszerei kezdenek tönkremenni, amikor túljutsz a két fokon.” Azonban úgy gondolja, hogy a jelentés a spektrum „komor” oldalán van, és még van ok az optimizmusra, mindaddig, amíg jövőre az ENSZ koppenhágai klímaváltozási konferenciáján határozott célokat állítanak fel. Mint mondta, „Egyértelmű, hogy ha nem érnek el jó eredményt Koppenhágában, akkor a két fokos cél elérhetetlennek fog tűnni. Van 18 hónap optimizmus, amibe kapaszkodhatunk. Ha Koppenhágával bezárólag nem foglalkoznak vele, akkor az valóban nagyon komornak fog tűnni.”

 

A Nature Geoscience újságban ma különálló kutatásként megjelenő beszámoló, „A klímaváltozás kihívásának újraértelmezése a 2000 utáni kibocsátási trendek fényében”, felhívja a figyelmet arra, hogy a grönlandi jégolvadásból eredő tengerszint emelkedéseket súlyosan alulbecsülték. A kutatók érvei szerint ez a következő évszázadban a jelenlegi becslés kétszerese, háromszorosa is lehet.

 

(Jenny Haworth, 2008. szeptember 1.)

Idézet

Ha mindenki vegetáriánussá válna, fizikai értelemben a mérgező gázok legalább 50%-al lecsökkennének! ... Számításom szerint a globális felmelegedés 80%-át meg tudjuk állítani.

Ching Hai Legfelsőbb Mester a klímaváltozás megoldásáról

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok