Klímaváltozás, Globális felmelegedés

A Jeges-tenger jegén végzett friss mérések azt találták, hogy az az írott történelem kezdete óta a legkisebb térfogatra olvadt. Bár a Jeges-tengeri jég területe nagyobb, mint 2007 hasonló időszakában – ami a valaha mért legkisebb kiterjedés volt –, a szakértők aggódnak, hogy sokkal vékonyabb lehet.

 Dr Walt Meier az USA Országos Hó és Jég Adatközpontjából és kollégái azt mondják, hogy a Jeges-tengeren a jég együttes térfogata legalább olyan alacsony, mint 2007-ben, és akár 10%-kal is zsugorodhatott. Meier szerint ez a jeget olvadással szemben érzékenyebbé teszi, mint bármikor korábban.

 

Állandó csökkenés

Az óceán jéggel borított területe évről évre drámai módon változhat, ezért a kutatók a jég egészségi állapotának hosszú távú jeleként a jég térfogatát nézik. A 30 éve kezdődött műholdas mérések óta az állandóan csökken. „A jégtérfogat hosszú távú trendjei egyértelmű irányt mutatnak a melegedő hőmérsékletek felé”, mondja Meier. „A jég egészségi állapota ugyanolyan, vagy rosszabb, mint tavaly volt.”

 

A térfogat legutóbbi esése valószínű a tavalyi év erős szélmintázata miatt van, ami nagy mennyiségű vastag, többéves jeget fújt ki délre, Grönland keleti partjain túl, ki a Jeges-tengerről. A következő tél során vékony új jég képződött a helyén. De a folyton melegedő víz- és léghőmérsékletek miatt Dr. Jay Zwally a NASA Goddard űrkutatási Központjából azt mondja, hogy az új jégnek kevés esélye van a hosszú távú felépülésre.

 

Mint mondja, „A térfogat azért olyan fontos, mert az új jég télen nem tud eléggé megvastagodni ahhoz, hogy következő nyáron túlélje az olvadást. A tengeri jégnek hét vagy nyolc évbe telik, hogy elérje a négy vagy öt méteres egyensúlyi vastagságot..” Tavaly decemberben Zwally azt jósolta, hogy a Jeges-tenger időszakosan jégmentes lehet a 2013-as nyár végére, mostantól öt évre.

 

Védő hatás

Ez több lenne, mint jelképes mérföldkő a melegedő Földön. A beállt jég visszaveri a napsugarat, ami védi az alatta lévő vizet a melegedéstől. Ahogy a jég zsugorodik, a védő hatásával ugyanez történik. Ez azt jelenti, hogy minél kevesebb a jég, annál gyorsabban melegszik az óceán. Ez az úgynevezett jég-albedo visszacsatolás súlyosbíthatja a globális felmelegedés hatásait. A legutóbbi mérések előzetesek, bár úgy tűnik, megerősítik Zwally gyanúját. Azt mondja, a kutatók jobb képet kapnak a helyzetről az év későbbi szakában, amikor bejönnek a jelenleg a jég vastagságát mérő ICE Sat műhold adatai.

 

(Michael Reilly, ABC Science, 2008. október 8.)

 


 

Az Északi-sarki jég vastagsága ’zuhan’

 

Az Északi-sarki tengeri jég vastagsága ’zuhant’ tavaly télen, az új műholdas adatok szerint egyes területeken akár egyötöddel vékonyodva.

 

Angol kutatók vizsgálata azt mutatja, hogy az utóbbi öt tél során a jég vastagsága viszonylag állandó volt. A londoni University College kutatói hozzátették, hogy eredményeik szolgáltatják az első meggyőző bizonyítékot az Északi-sarki jég teljes térfogatának csökkenésére. Eredményeik a Geophysical Research Letters újságban jelennek meg.

 

Mint Katharine Giles, a cikk fő szerzője a BBC News-nak elmondta, „A jég vastagsága az ezt megelőző öt tél során egészen állandó volt, de a 2007-es minimumot követő tél során zuhant”. Az Északi-sarkon a jég 2007 szeptemberében a feljegyzések szerinti legkisebb területre zsugorodott (4,13 millió km2), megdöntve a 2005-ben mért előző rekord alacsony szintet (5,32 millió km2).

 

A kutatócsoport azt találta, hogy tavaly télen a jég átlagosan 10%-kal (26cm-t) vékonyodott a 2002-2006-os telek átlagához képest. Dr Giles hozzátette, hogy a nyugati arktikus területet érte a legnagyobb behatás, ahol a jég akár 19%-kal (49cm-t) is vékonyodott.

 

Olvadási pont

Az Északi-sark jégborításában az utóbbi időkben észlelt rekord veszteségek azt sugallták, hogy a terület eljuthatott egy „fordulóponthoz”, de maradt némi bizonytalanság az okokat illetően, magyarázta Seymour Laxon, a cikk társszerzője. Mint mondta, „A kiterjedés változhat, mert változhat a jég eloszlása, megnövelve a szabad vízfelületet. De ez nem csökkenti a teljes jégmennyiséget. Ahhoz, hogy meghatározd, vajon a tengeri jég kiterjedésének csökkenése annak az eredménye-e, hogy a jég összetorlódik a partoknál, vagy az olvadás eredménye, meg kell mérned a vastagságát. Azt hiszem, ez az első alkalom, amikor teljes bizonyossággal mondhatjuk, hogy a teljes jégtömeg térfogata csökkent. Tehát ez olvadást jelent; nem azt jelenti, hogy a jég csak nekinyomódott a partvonalnak.”

 

Dr Giles elmagyarázta, hogy a műhold által gyűjtött mérések folyamatos adatsort szolgáltattak, és több előnyük volt az egyéb módszerekkel szemben. „Fúrás, tengeralattjárók, és légi adatgyűjtés; mindezeknek a módszereknek lehetnek tér és idő korlátaik. Csak viszonylag kis területekről vehetsz mintát, és nem lehet folyamatos adatsorod – ez egy nagyon kegyetlen környezet, ezért télen a terepen végzett kísérletek logisztikailag nehezek.” Műholdas adatokat használunk, ami azt jelenti, az egész Jeges-tengerről kapunk adatokat (a legközepét kivéve), és folyamatosan kapjuk, tehát idő és tér tekintetében is remek lefedettséget kapunk.”

 

A méréseket egy radar altiméterrel (magasságmérővel) végezték, az Európai űrhivatal (ESA) Envisat műholdján. Az altiméter elekrotmágneses hullámpulzusokat lő ki, le a jégre, ami azt visszatükrözi egy jelfogóra a műholdon. Rögzítik az időt, ami alatt a hullámok megteszik ezt az utat, és ebből elég egyértelmű kiszámítani a jég tengerszint feletti magasságát. Mivel a jégnek egytizede van a víz felett, így azután lehetővé válik az adott helyen a jég teljes vastagságának és térfogatának kiszámítása…

(Mark Kinver, BBC News)


 

Nincs rekord 2008-ra az Északi-sark jegén

 

Úgy tűnik, a tengeri jég az Északi-sarkkörön 2008-ra túljutott a minimális kiterjedésén, anélkül, hogy megdöntötte volna a tavalyi rekordot.

 

Az USA Országos Jég és Hó Adatközpontja (NSIDC) szerint a jég 4, 5 millió négyzetkilométert (1,7 millió négyzetmérföldet)  borított szeptember 12-én, legkisebb kiterjedésekor. A tavalyi minimum 4, 1 millió négyzetkilométer (1,6 millió négyzetmérföld) volt. Az idei nyár jégborítása a második legalacsonyabb, mióta 30 évvel ezelőtt elkezdődtek a műholdas megfigyelések, ami az NSIDC szerint kihangsúlyozza az “erős negatív trendet”.

 

A sarkvidéken idén alacsonyabb volt a hőmérséklet, mint 2007-ben, főleg a La Nina viszonyai miatt, ami a Csendes-óceánból kiindulva globálisan hidegebb klímát hoz létre. „Azt hiszem, valójában az idei év figyelemre méltóbb, mint a tavalyi, mert tavaly tényleg optimális körülményeink voltak ahhoz, hogy sok jég elolvadjon”, mondta Walt Meier, az NSIDC kutatója Boulderben, Coloradóban. „Tiszta volt az ég, tűzött a Nap, magas volt a hőmérséklet, és olyan szél volt, ami a jég határát észak felé tolta”, mondta a BBC News-nak. „Idén ebből semmi sem volt meg, és mégis 10%-on belülre megközelítettük a rekordot; az emberek hajlamosak lehetnek ezt felépülésnek nevezni, de szerintem ez nem jó kifejezés, még mindig lefelé tartunk, a jégmentes sarki nyarak felé.”

 

Nem nevetség tárgya

A sarki nyár kezdetekor még a várt hidegebb viszonyok mellett is azt jósolták a kutatók, hogy megdőlhet a tavalyi rekord, mert a jég nagy része a szokásosnál vékonyabb volt, hiszen egyetlen tél alatt alakult ki. Ehelyett a 2008-as grafikon most úgy tűnik, növekedést kezd mutatni a szeptember 12-i minimumról, ahogy a sarki ősz beköszönt. Az NSIDC csoport tovább fogja figyelni a jég kiterjedését, és a hónap vége felé teljes jelentést ad ki.

 

A nyár vége a jeget talán kicsivel egészségesebb állapotban fogja találni, mint tavaly ilyenkor. A megmaradt vékony úszó jégtáblák némelyike a tél folyamán feltehetően vastagodik majd, kicsit jobb állapotba hozva a jeget….

 

Fontos kérdés, hogy a terület mikorra válik nyáron jégmentessé. Pár évvel ezelőtt a legtöbb számítógépes klímamodell onnantól kb. 80 évet jósolt. Majd ahogy az olvadás üteme az ezredforduló tájékán felgyorsult, a jósolt időpont előretolódott, nagyjából 2040-re. Most néhány klímamodellező arra számít, hogy öt éven belül semmi egyebet nem lát, csak nyílt vizet. „Szerintem ez egy kicsit aggresszív, de semmiképp sem lehetetlen”, mondta Dr. Meier. „Öt évvel ezelőtt ez köznevetség tárgya lett volna; de most senki sem nevet.”

 

(Richard Black, BBC)

Idézet

Ha beindítjuk ezt az elszabaduló metán felszabadulást, nincs visszafordulás. Nincs második lehetõség. Ha egyszer elkezdõdik, valószínû teljesen végbemegy.

 John Atcheson geofizikus a metánhidrátok kiszabadulásáról

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok