Klímaváltozás, Globális felmelegedés

Nem lesznek képesek érdemben javítani az európai atomerőművek biztonságán a most induló nukleáris stressztesztek, ezért számos más tagállam erőművei között a Paksi Atomerőművet is le kellene állítani - állítja a hvg.hu által megszerzett az energetikai biztoshoz írt levelében a Bolgár Nukleáris Biztonsági Hatóság előző vezetője.

 

 

A japán földrengés nyomán bekövetkezett fukusimai nukleáris baleset után úgy látszott, Európa összezár az atombiztonság kérdésében. A kontinensen ugyanis máig nemzeti alapon szabályozzák és ellenőrzik az atomerőműveket, s ez rendkívül eltérő biztonsági szabványokhoz vezet.

 

A tagállamok a katasztrófa nyomán tanácsi határozatban állapodtak meg, hogy átfogó kockázati és biztonsági elemzésnek vetik alá Európa 143 atomerőművét, s ennek részeként az emberi mulasztás veszélyeit is számba veszik. Hiába bízták azonban meg az Európai Bizottságot a katasztrófák, balesetek és egyéb nem várt események nyomán fellépő veszélyek megbecslésének koordinálásával és kiértékelésével, az atomenergia terén nincs olyan közös jogalap, amely az unió végrehajtó testületének hatáskörébe adná a teszteken elbukó reaktorok bezáratását.

 

A most induló stresszteszteknek ezért több tonna dokumentum előállításán túl semmilyen érdemi hatása nem lesz - állítja Georgi Kastchiev fizikus, a Bécsi Tudományos Egyetem Biztonsági és Kockázati Intézetének munkatársa. Az 1997 és 2011 között a Bolgár Nukleáris Biztonsági Hatóság vezetőjeként dolgozó szakember szerint az önkéntes alapon, a nemzeti hatóságok által elvégzendő tesztek nem fognak hozzájárulni a nukleáris biztonság javításához.

 

A fizikus a fentiek okán az összes brit első generációs gázhűtésű MAGNOX reaktor, az összes belső biztonsági burok és kiégett fűtőelem-tároló medence nélkül működő egység (így a WWER-440/V-213 típusú magyar, szlovák és cseh reaktorok), valamint a régi német, spanyol, svéd és finn forralóvizes reaktorok leállítására szólít. Emellett a kivitelezés alatt álló bulgáriai Belene, a szlovák Mochovce 3-és és 4-es reaktorának és a romániai Cernavoda 3-as és 4-es blokkjainak engedélyezési felülvizsgálatát javasolja. Az atomtudós a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség japán baleset utáni fellépését is hibásnak tartja, mert az szerinte hallgatásba burkolózott és ezzel megtévesztette a nyilvánosságot a katasztrófa valódi léptékét illetően.

 

Kastchiev Günter Oettinger, az Európai Bizottság energiaügyekért felelős biztosához címzett levelében azzal érvel, hogy nem várható el, hogy azok a nemzeti szakemberek, akik gyakran évtizedek óta felügyelik, üzemeltetik vagy építik az atomreaktorokat, objektíven vizsgálják felül azok biztonságosságát.

 

Kastchiev a hvg.hu-nak nyilatkozva elmondta, kapott ugyan választ a biztosnak címzett levélre, ez azonban a bürokrácia legjobb tradíciója szerint íródott, és nem adott érdemi válaszokat felvetéseire. Példaként hozta a tudós a bizottság válaszában, hogy miközben visszautasították a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség transzparenciájának kritikáját, ugyanaznap a japán hatóságok bejelentették: valóban eltitkolták 5000 mérésük eredményét Fukusima esetében.

 

A bolgár szakember, aki több mint három évtizede aktív a szektorban, úgy véli, a stressztesztek lebonyolítását csakis egy független uniós biztonsági hatóság végezheti el, előre meghatározott feltétel- és kritériumrendszer mentén. Hogy aztán az összes érdekelt fél részvételével, közös elvek mentén elemezhessék ki a kapott eredményeket, és dönthessenek az erőművek további működtetésének kockázatairól.

 

A tagállamok hatóságainak hozzáállása közti jelentős különbségeket példákkal alátámasztó Kastchiev levelében a 2003-as paksi és a 2006-os bulgáriai baleseteket is megemlíti, mint olyan eseteket, amikor az üzemeltetők és a hatóságok a kompetenciák és felelősség hiányáról tettek tanúbizonyságot. A szakember hangsúlyozza, az eddigi legsúlyosabb nukleáris katasztrófák - így a Three Mile szigeti, a csernobili és a fukushimai is - olyan országokban estek meg, ahol gyengén léptek fel a nemzeti hatóságok.

 

Kastchiev az EB elnökének, José Manuel Barrosonak a minapi kijelentését, amely szerint az emberi eredetű kockázatokra is ki kell terjednie a teszteknek, üdvözlendőnek nevezte. A 14, atomerőműveket működtető európai ország által nem támogatott elképzelés azonban a tagállamok szerint megkönnyítené a terroristák dolgát. A bolgár tudós ellenben úgy véli: az elutasítás valódi oka az, hogy számos nyugat-európai erőmű is elbukna az egyebek mellett például katonai vagy civil repülők reaktorokba csapódását vizsgáló teszteken. Kastchiev szerint a meglévő teszteredményekre épülő stressztesztek “elvégzése” ezáltal teljes formalitássá válik - magyarázta a hvg.hu-nak.

 

(Folk György, Brüsszel 2011. május 12., hvg.hu)

Idézet

Ezt a világot bármikor Mennyországgá tudjuk változtatni. Ha az emberi lények csak megfordulnak, mindnek megbocsátanak. A Mennyek megbocsátó.

Ching Hai Legfelsőbb Mester a könyörületes életmódról

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok