Klímaváltozás, Globális felmelegedés

Hollandiában átadták a világ második legnagyobb tengeri szélerőmű-parkját, a Gemini Windpark nevű létesítményt, jelentette a NOS, holland hírügynökség. Matthias Haag igazgató szerint az ország északi vizein, a parttól mintegy 85 kilométer távolságra elnyúló turbina-park a következő tizenöt évben 785 ezer háztartást, mintegy másfél millió embert fog ellátni elektromos árammal.

A Siemensszel együttműködésben épített új szélerőmű teljes üzemelés mellett 600 megawatt kapacitással képes energiát előállítani (ez a paksi atomerőmű jelenlegi kapacitásának nagyjából a harmada). A szélenergiában gazdag holland partok közelébe telepített turbinák akkor lépnek automatikusan működésbe, amikor a szél sebessége eléri a 3-5 méter/másodperc sebességet (10-18 km/óra), és ha a szél viharossá fokozódik, azaz meghaladja a 25 m/s (90 km/óra) sebességet, akkor lekapcsolnak és a lapátokat szélirányra párhuzamos helyzetbe állítják.

A most beindított Gemini a második legnagyobb tengeri szélerőmű jelenleg, névleges kapacitásban csak a 630 megawattos, 175 turbinával üzemelő London Array előzi meg. Az építést 2015-ben kezdték és összesen 2,8 milliárd euróba került a hatalmas beruházás. Mivel a turbinákat 85 kilométerre telepítették a parttól, ezért a 150 szélkerékből álló komplexum onnan nem is látható.


Galéria: A Gemini Windpark építése

Fotó: Gemini Windpark

Hollandiának van már egyébként három tengeri szélerőműparkja, amik összesen 360 megawatt kapacitással üzemelnek. A kormányzat további öt tengeri szélerőmű építésére adott engedélyt, és azt remélik hogy 2023-ra az ország energiaigénylének 16 százalékát megújuló forrásokból tudják majd fedezni.

 

forrás

Idézet

Egyedül a hőmérsékletből adódóan óriásiak lesznek a globális élelmiszertermelésre ható feszültségek , és ez nem veszi számításba a magasabb hőmérsékletből adódó feszültségeket a vízellátásban.

David Battisti, a Washingtoni Egyetem légkörtudományi professzora

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok