Klímaváltozás, Globális felmelegedés

Dr. Robert Goodland, a Világbank korábbi magas beosztású környezetvédelmi tanácsadója az ENSZ decemberi dél-afrikai klímaváltozási konferenciája előtt kampányt folytat, hogy mindenütt meggyőzze a nemzeteket, hogy az állattartásnak kellene lennie a globális felmelegedés megállításának középpontjában.

 

Dr. Goodland kijelenti, hogy még a húsfogyasztás 25%-os csökkentése is segítene az ENSZ által kitűzött olyan megállapodások céljainak elérésében, mint a Kiotói Egyezmény és a Koppenhágai Megállapodás. 2009-ben Dr. Goodland társszerzője volt egy korszakos jelentésnek, ami kimutatta, hogy az állattartó tenyésztés életciklusa felelős az összes üvegházgáz kibocsátások legalább 51%-áért, figyelembe véve új forrásokat, mint például az állatok légzése útján kibocsátott szenet.

 

Robert Goodland: 60 milliárd állatot neveltünk fel, 60 milliárdot megöltünk, és 60 milliárdot megettünk. A 60 milliárdos állatállomány légzése 10 milliárd tonna szenet bocsát ki, miközben a közlekedési ágazat csak 6 milliárdot bocsát ki. A sertések, tehenek és csirkék által testsúly kilogrammonként kibocsátott szén-dioxid nagyjából ugyanannyi. Az nagyjából kilogrammonként 2 watt. Ezért a váltás marhahúsról sertésre, vagy marha- és sertéshúsról csirkehúsra nem fog segíteni a klímakockázat megoldásában. Az egyetlen dolog, amit tehetsz, hogy te magad csökkented az állatállomány fogyasztást. Most, ha többel tudod csökkenteni a fogyasztásodat, és Choi porfesszor ma reggel említette, hogy az emberek vegetáriánussá válnak, az még jobb. Az abszolút brilliáns lenne.

 

Bemondó: Dr. Goodland csatlakozik más tudósokhoz, rámutatva, hogy életmódunk megváltoztatása lehetővé tenné az erdők regenerálódását is, amiről kijelenti, hogy az egyetlen mód a mai légköri szén-dioxid nagy léptékű megkötéséhez.

 

Dr. Goodland: A bolygó megmentése a klímakatasztrófa megelőzését jelenti, és ez sokkal könnyebb, mint az emberek gondolják. Az emberek azt gondolják, váltanod kell a fosszilis üzemanyagokról a megújuló energiára. Arra szükség van, de az túl hosszú távú. Nincs időnk, hogy teljesen átváltsunk a fosszilis üzemanyagokról, szénről és olajról a megújuló energiákra. Másik oldalról viszont az egyének az állattenyésztés csökkentésével hatalmas változást érhetnek el a klímaváltozás megelőzésében. Ez egy reményteljes üzenet.

 

Bemondó: Nagyra becsülésünk, Dr. Robert Goodland, a tájékoztatásért a klímaváltozás leglényegesebb megoldásában – a vega életmódban. Azt kívánjuk, hogy a vegán mezőgazdaságra és ételekre átváltva mind együtt törekedjünk a globális válság elkerülésére. Egy, a mexikói sajtóval tartott 2010 decemberi sajtókonferencia során Ching Hai Legfelsőbb Mester elmagyarázta, hogy a klímaváltozással törődve prioritása van az étrendváltásnak.

 

Ching Hai Legfelsőbb Mester: Ezért koncentrálunk a vegán étrendre, mert az szinte pár év alatt lehűti a bolygót. A zöld technológia fejlesztésére, telepítésére és elterjesztésére pedig idő kell. A bolygó lehűtése nélkül nincs időnk még a szélenergiára, napenergiára, elektromos autóra, semmire se!

 

Ahogy most haladunk, a tudósok azt jósolják, hogy hamarosan el fogunk jutni még 5 Celsius fokkal magasabbra is. Az katasztrófát jelent minden életnek ezen a bolygón. Így még akkor is, ha kifejlesztjük a zöld technológiát, az túl késő. És olyan lassú, ezt tudjátok. És drága, mert új, és még nem is kipróbált és megbízható. Tehát vegán a válasz. Először! Minden más másodszor.

 

(Supreme Master Television)

Idézet

Légy Vega, Légy Zöld, és Mentsd meg a bolygónkat.

Dr. Rajendra Pachauri, a Béke Nobel-díjas IPCC elnöke

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok