Klímaváltozás, Globális felmelegedés

Mit tehetünk, hogyan előzhetjük meg?

A klímaváltozást az ember tevékenysége indította be, és gyors cselekvéssel meg is állíthatja. De ehhez nagyon gyors és határozott lépésekre van szükség. Egyikünk sem várhat a másikra, vagy bújhat ki a cselekvés alól azért, mert félénk, vagy mert bármilyen, pl. gazdasági versenyben emiatt hátrányba kerül, stb. Itt egészen másféle versenyről van szó: az ellenfél az óra, a tét pedig emberéletekben mérhető!

A folyamatot mi indítottuk be, tudjuk, hogy milyen tevékenységekkel, ezért le is tudjuk állítani azzal, hogy kerüljük ezeket a tevékenységeket, illetve olyanokkal helyettesítjük őket, amelyek nem járnak a bolygó további károsodásával. Mit is tehetünk pontosan?

Az „Avatar” filmcsillagai és más hírességek arra bátorítják a diákokat, hogy legyenek öko-hősök. A kaliforniai Los Angelesben James Cameron, az Oscar-díjas, környezetvédelmi üzenetet hordozó Avatar kanadai rendezője nemrég bejelentette az Avatar Home Tree kezdeményezést, melynek során 2010-ben szerte a világon 1 millió helyben honos fát szeretnének ültetni.

Read more ...

Az USA 14 csúcs étterme csatlakozik a világméretű mozgalomhoz

New York, május 5 /PRNewswire-USNewswire/ -- Hétfőtől kezdve, és azt követően minden hétfőn Mario Batali szakács támogatja a Húsmentes Hétfő mozgalmat, olyan híres éttermeiben, mint a Babbo, Del Posto, Esca, Lupa, Carnevino Italian Steakhouse és Osteria Mozza. „Ha bárki el tudja csábítani a húsevőket, hogy élvezzék a zöldségeiket is, az Batali!”, mondja Sid Lerner, a Húsmentes Hétfő alapítója és elnöke. „Örülünk, hogy Maestro Mario segít mozgásba hozni a mozgalmat.”

Read more ...

Az ENSZ állattartásra kivetett adót javasol. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) adók kivetését javasolja az állattartásra, hogy csökkenjen ennek az ágazatnak az üvegházgáz kibocsátása, amit jelenleg évente 7000 milliárd tonna CO2 egyenértékre becsülnek.

Read more ...

Megépült Románia legnagyobb szélerőmű-parkja

A Cseh Energetikai Művek (CEZ) megépítette a Románia dél-keleti részére tervezett szélenergia-parkjának egy részét, miután befejezte hetven szélturbina működésbe helyezésének az előkészítését.

Read more ...

A palackozott víz története 2010. március 22-én, a Víz Világnapján debütált, és a Tárgyaink története stílusában mesél a mesterséges igénykeltésről. Hogyan vehetőek rá (nem csak) az amerikaiak, hogy félmilliárd palack vizet vegyenek hetente, amikor ott folyik a csapból? A kisfilm feltárja a palackozó vállalatok támadásait a csapvíz ellen és a csábító, környezetbarát reklámok bevetését, amivel a vele járó műanyaghulladék hegyeket tusolják el. A film arra kér mindannyiunkat, hogy térjünk vissza a csapvízhez. És ne csak úgy, hogy kerüljük a palackozott vizet, hanem úgy, hogy támogatjuk a tiszta, mindenki számára elérhető vízért tett beruházásokat is.

Míg a modern építészet hívei „színpadi díszletnek” tartják azt a kétezer lelkes kísérleti mintavárost, amelyet Károly walesi herceg tervei alapján, saját telkein építenek, az itt élők és a közvélemény nagyobbik része támogatja a fejlesztést.

Read more ...

A húsfogyasztás csökkentése a klímaváltozás enyhítésének biztos módja.

Read more ...

Németország északnyugati részén ez a festői város lett az első település, ahol bevezették a hetenkénti Vega Napot.

Read more ...

Ilse Aigner, Németország Élelmezésügyi, Mezőgazdasági és Fogyasztóvédelmi szövetségi minisztériumának vezetője arra bátorítja a közvéleményt, hogy a húsfogyasztásukat csökkentsék kb. 50%-kal.

Read more ...

Hilary Benn brit környezetvédelmi miniszter január 5-én hosszú távú mezőgazdasági intézkedéseket jelentett be, hogy elérjék mind az élelmiszerbiztonságot, mind azokat a gazdálkodási módszereket, amelyek mérsékelhetik a klímaváltozás hatásait.

Read more ...

Idézet

Ha a bolygóval szembeni igényeink ugyanilyen tempóban növekednek tovább, a 2030-as évek közepére két bolygó ekvivalensére lenne szükségünk az életmódunk fenntartásához.

James Leape, a WWF nemzetközi fõigazgatója

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok