
Mit tehetünk, hogyan előzhetjük meg?
A folyamatot mi indítottuk be, tudjuk, hogy milyen tevékenységekkel, ezért le is tudjuk állítani azzal, hogy kerüljük ezeket a tevékenységeket, illetve olyanokkal helyettesítjük őket, amelyek nem járnak a bolygó további károsodásával. Mit is tehetünk pontosan?
Az élelmiszerválságra és a klímaváltozásra létezik egy közös, egyszerű megoldás: a húsfogyasztás csökkentése, ill. a vegetáriánus étrend. Ha komolyan vesszük a globális felmelegedést és a globális szegénységet, a vegetáriánus étrend elfogadása nem a legkevesebb-e, amit mindannyian megtehetünk? Tajvanban a napokban egymillió ember csattanós választ adott: de igen!
Az Európai Unió 21 nyelven elérhető honlapja tartalmaz egy olyan részt, ami azokat a módokat mutatja be, ahogy minden ember válaszolhat a klímaváltozásra. A javaslatok között szerepel egy ajánlás a húsevés helyett a zöldségfogyasztásra.
Az „Egyen zöldséget!” tanács után a következõ kijelentés áll, „A hústermelés mind szén-dioxid, mind metán kibocsátásával jár, és nagy mennyiségű víz kell hozzá.”
A rendszernek, amely eléri az instabilitás kritikus pontját, szembe kell néznie egy szabályszerûséggel: így, ahogy volt, nem megy tovább. Most ezen a ponton van a földgolyó.
"Az egész hús ciklus nagyon, nagyon intenzív a szén-dioxid kibocsátás szempontjából" - tudósok és politikusok a klímaváltozás problémájáról és a vegetáriánus megoldásról
A CO2 nem olyan rossz, mint a lelkiismeret betegsége... El kell képzelnetek egy pozitív világot, a Mennyet a Földön, amilyennek azt akarjátok. - Ching Hai Legfelsőbb Mester a globális felmelegedés különböző aspektusairól.
Légy Vega, Légy Zöld. Mentsd meg a Bolygót! - Ching Hai Legfelsőbb Mester klímaváltozásról, a média és a politikusok szerepéről, és sok egyéb kérdésről
- Kínától kölcsönzünk pénzt, hogy a Perzsa-öbölből vegyünk olajat, amelyet a bolygónkat leromboló módon égetünk el. Ennek minden elemét meg kell változtatnunk! - mondta Al Gore volt amerikai alelnök.
Dr. Michael Nobel üknagybácsikájához, Alfred Nobelhez hasonlóan, aki a világhírű Nobel-díjat alapította, olyan eltérő szakterületekhez ért, mint az orvostudomány, vállalatvezetési tanácsadás, és műholdas kommunikáció. Dr. Nobel egy humanitárius, aki régóta figyeli a világ eseményeinek szoros összefüggéseit, és nagyon aggódik a klímaváltozás globális kérdése miatt.
Az USA legnevesebb klímakutatója szerint " a következő egy, másfél évben valóban át kell állnunk egy másik pályára... Az egyik leghasznosabb a vegetáriánus étrend, sokkal kevesebb üvegházgázt termel, mint a húsos étrend."
Nem a nagy felzárkózó gazdaságok keresletnövekménye, hanem legnagyobbrészt a bioüzemanyagok termelésének ösztönzése okozta az elmúlt időszak élelmiszerár-sokkját - áll a Világbank egy bizalmas jelentésében.