Klímaváltozás, Globális felmelegedés

Mit tehetünk, hogyan előzhetjük meg?

A klímaváltozást az ember tevékenysége indította be, és gyors cselekvéssel meg is állíthatja. De ehhez nagyon gyors és határozott lépésekre van szükség. Egyikünk sem várhat a másikra, vagy bújhat ki a cselekvés alól azért, mert félénk, vagy mert bármilyen, pl. gazdasági versenyben emiatt hátrányba kerül, stb. Itt egészen másféle versenyről van szó: az ellenfél az óra, a tét pedig emberéletekben mérhető!

A folyamatot mi indítottuk be, tudjuk, hogy milyen tevékenységekkel, ezért le is tudjuk állítani azzal, hogy kerüljük ezeket a tevékenységeket, illetve olyanokkal helyettesítjük őket, amelyek nem járnak a bolygó további károsodásával. Mit is tehetünk pontosan?

A globális felmelegedés drámaian sürgős és komoly gond. Nem kell a kormányra várnunk, hogy megoldja. Mindegyikünk jelentős mértékben hozzájárulhat, ha felelősségteljesebb életvitelt alakít ki – az apró hétköznapi dolgokkal kezdve. Valójában, ahogy élsz és „fogyasztasz”, az nagyban befolyásolja a gazdaságot, és felfelé irányuló nyomást gyakorol a vezetőkre.

Read more ...

Figyelemre méltó módon majdnem száz évvel ezelőtt Gandhi írásai tele voltak a környezetről szóló gondolatokkal. „A Föld eleget nyújt ahhoz, hogy kielégítse minden ember igényét, de nem minden ember kapzsiságát.” „A Természet ajándékait úgy használhatjuk, ahogy csak akarjuk, de a könyvelésében a tartozások mindig egyeznek a követelésekkel.”

Read more ...

1. A fák közé tartoznak a Föld legnagyobb, és leghosszabb ideig élő szervezetei.

Read more ...

Az eddigi technológiától gyökeresen eltérő elven, a fotoszintézist utánzó - üzemanyagként hasznosítható hidrogént előállító - napelemekkel szüntetnék meg amerikai kutatók az emberiség energiaínségét.

Read more ...

Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) az egész világra kiterjedő, nagy faültetési kampányba kezdett. Az Ültess a bolygóért: Egymilliárd fa kampány arra ösztönzi az embereket, településeket, üzleti, ipari és civil társadalmi szervezeteket és kormányokat, hogy online faültetési fogadalmakat tegyenek azzal a céllal, hogy világszerte minden évben legalább egymilliárd fát ültessünk.

Read more ...

"A faültetés jelképének – és tényleges jelentőségének – egyetemes ereje van a Föld minden kultúrájában és minden társadalmában, és ez egy mód egyénileg a férfiaknak, nőknek és gyerekeknek, hogy részt vegyenek a környezeti válság megoldásainak létrehozásában.”  Al Gore, Mérlegen a Föld (Earth in the Balance)

Read more ...

A klímaváltozás megfékezése mindannyiunk felelőssége – jelentette ki Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter a tárca országos Klíma Programját bemutató sajtótájékoztatóján, a Természettudományi Múzeumban. A több mint egy hónapos akciósorozat hat várost érint tudományos, szakmai és lakossági programokkal. A Klíma Program nyitóeseménye a Jégkorszak kiállítás, amelynek fő látványossága Gyima, a negyvenezer éves mamut-bébi.

Read more ...

A háztartási használatra szánt napelem ára folyamatosan csökken, hatékonysága pedig folyamatosan növekszik. A Világgazdaság cikke a háztartások napelemes energiaellátásáról.

Read more ...

Hogyan viszonyuljunk érzelmi és gondolati szinten a globális felmelegedéshez?

Read more ...

A magyar lakosság által használt energia 50-70 százalékát gazdaságosan meg lehet takarítani, ez megérné a felhasználókon kívül a beruházóknak és az államnak is - számolt be legfrissebb kutatásairól az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület magyar tagja. Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szombaton a Parlamentben vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést.

Read more ...

Idézet

Sok vegetáriánus ételt eszek; szerintem ez olyasmi, amit mind meg tudunk tenni.

David Miller, Toronto polgármestere (nem vegetáriánus)

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok