„Az ökoszisztémák egészsége gyorsabban romlik, mint valaha. Világszerte pusztítjuk gazdaságunk, megélhetésünk, élelmiszerbiztonságunk alapjait, saját egészségi állapotunkat és életminőségünket”

– fogalmazott Sir Robert Watson, a bonni székhelyű Biodiverzitási és Ökoszisztéma-szolgáltatási Kormányközi Tudományos Testület, az IPBES elnöke a szervezet plenáris ülésének zárónapján, május 6-án Párizsban tartott sajtókonferencián.

Az ENSZ biológiai sokféleség megőrzésével foglalkozó tudományos világszervezete az április 29-e és május 4-e között tartott konferencián fogadta el azt a még nem publikus jelentést, amely szerint a természet jelenlegi pusztulása példa nélkül álló az emberiség története során. A fajok egyre gyorsuló kihalásának súlyos társadalmi következményei várhatók.  

Az elmúlt három évben 145 ország 50 szakértője állította össze a jelentést, további 310 szakértő bevonásával. Az 1800 oldalas dokumentum az elmúlt öt évtized változásait értékeli, átfogó képet nyújtva a gazdasági fejlődés irányairól és a természetre gyakorolt hatásukról. 

„A jelentés azt is bemutatja, hogy nem túl késő változtatni, de csak akkor, ha most elkezdjük minden, helyi és globális szinten”

– fogalmazott Watson, aki szerint „transzformatív változással” a természet még mindig megőrizhető, helyreállítható, és használható, ami más globális fenntarthatósági cél eléréséhez is kulcsfontosságú. A transzformatív változás alapvető, rendszerszintű átalakítást jelent minden technológiai, gazdasági és társadalmi területen, az elvek, célok és értékek tekintetében. Watson szerint az IPBES 132 tagországának képviselői biztosak benne, hogy az átalakítást a jelenlegi helyzet haszonélvezői ellenzik majd, de az ő érdekeiket a szélesebb közösségi érdek felülírhatja.

A francia ökológiai miniszter nyitóbeszéde az IPBES konferenciáján Párizsban
Fotó: FRANCOIS GUILLOT/AFP

Brutális fajpusztulás, fenntarthatatlan fejlődés

A tanulmány szerint körülbelül egymillió állat- és növényfajt fenyeget a kihalás, sokat közülük évtizedeken belül, ez a veszély az emberiség története során példa nélküli. A honos fajok átlagos egyedszáma a legfontosabb szárazföldi élőhely típusokban 1900 óta legalább 20 százalékkal csökkent. A kétéltű fajok több mint 40 százaléka, a zátonyképző korallok csaknem 33 százaléka és az összes tengeri emlős több mint egyharmada veszélyeztetett. A rovarok tekintetében a kép nem ennyire egyértelmű, de a létező adatok szerint 10 százalékuk léte forog kockán. A 16. század óta 680 gerinces faj halt ki, és az étkezési vagy mezőgazdasági hasznosítású háziasított emlősfajták 9 százaléka tűnt el 2016-ra, további ezer fajta továbbra is veszélyeztetett.

A jelentés szerint teljes ökoszisztémák tűnnek el nap mint nap; a vadon élő populációk, a helyi változatok és a háziasított növény- és állatfajták mennyisége és élettere is drasztikusan csökkent. A földi élet alapvető, egymással szoros kapcsolatban élő hálózata zsugorodik és egyre inkább pusztul – emeli ki a jelentés. Ez a pusztulás az emberi tevékenység közvetlen következménye, és komolyan veszélyezteti az emberi jóllétet a világ minden régiójában. 

A jelentés rangsorolja a globálisan ható folyamatokat. Ezek csökkenő sorrendben a következők:

• a szárazföldi és tengeri területek használatának változása; 
• az élő szervezetek közvetlen felhasználása;
• a klímaváltozás;
• a szennyezés;
• az idegenhonos özönfajok terjedése.

A jelentés kiemeli, hogy 1980 óta az üvegházhatású gázok kibocsátása megduplázódott, ez bizonyítottan átlagosan 0,7 Celsius fokos globális melegedést okozott. A klímaváltozás máris hatással van az élővilágra az ökoszisztémáktól a genetikai sokféleségig. Ez a hatás várhatóan a következő évtizedekben fokozódik, egyes régiókban felülmúlhatja a szárazföld- és tengerhasználat változás hatását, és egyéb ható tényezőkét is felülmúlhat.

„A természetvédelmi erőfeszítések és szabályozások ellenére a jelen folyamatok mellett a természet megőrzése, fenntartható használata és a fenntarthatóság sem valósulhat meg. A 2030-ig és azon túl vállalt célok csak a gazdasági, a szociális és politikai rendszerek és az alkalmazott technológiák alapvető átalakításával valósíthatóak meg”

– áll a jelentés összefoglalójában, amely szerint az ökoszisztémák pusztulása és a biodiverzitás jelenleg tapasztalt negatív trendje a 2015-ben New Yorkban rendezett ENSZ klíma csúcson elfogadott Fenntartható Fejlődési Célok 80 százalékának teljesítését veszélyezteti. Ezek egytől egyig a szegénységgel, az éhezéssel, az ivóvízzel, a városokkal, az éghajlattal, az óceánok és a szárazföldek állapotával kapcsolatosak. 

A jelentés szerint egyértelmű, hogy a biodiverzitás csökkenése nem kizárólag természet- és környezetvédelmi probléma, hanem gazdasági, biztonsági, szociális és etikai kérdés is egyben.

Az IPBES szerint az elmúlt fél évszázadban

• a szárazföld egyharmada és a tengerek 66 százaléka az emberi tevékenység következtében jelentősen átalakult. Ezek a folyamatok átlagosan kevésbé súlyosak, vagy nem is jelentkeznek a bennszülöttek és helyi közösségek által birtokolt vagy fenntartott területeken;
• a világ szárazföldi területének több mint egyharmada, és az édesvíz készletek közel 75 százaléka jelenleg a mezőgazdasági termelést vagy az állattenyésztést szolgálja;
• a mezőgazdasági termelés értéke 1970 óta 300 százalékkal, az ipari fafelhasználás 45 százalékkal nőtt;
• évente nagyjából 60 milliárd tonna megújuló és nem-megújuló erőforrást használnak fel évente globálisan, amely kétszerese az 1980-as adatnak;
• a beporzók pusztulás évente 577 milliárd dollár értékű terméskieséssel járhat;
• az árvizek és hurrikánok 100-300 millió embert veszélyeztetnek a tengerparti élőhelyek pusztulása és megőrzésének hiánya következtében.

Jellemző adalék a rablógazdálkodásra, hogy 2015-ben a tengeri halállomány 33 százalékát már nem fenntartható mértékben, 60 százalékát pedig még fenntartható, de a lehetőségeket maximálisan kihasználva halászták le, és csak a fogások 7 százaléka tartozott a következő évek szaporulatát is figyelembe vevő, fenntartható kategóriába. 

Más statisztikák sem a rózsás jövőt jelzik: 

• 1980 és 2000 között 100 millió hektár esőerdőt irtottak ki Dél-Amerikában és Ázsiában.
• A városi területek 1992 óta több mint kétszeresükre nőttek.
• A műanyagszennyezés 1980-tól megtízszereződött.
• Globálisan évente 300-400 millió tonna nehézfémet, ipari létesítményekből származó oldószert, mérgező iszapot és egyéb hulladékot ürít az emberiség a világ vizeibe.
• Az ökológusok több mint 400, műtrágyaszennyezés miatt kialakult óceáni „halott zónát” tartanak számon, összesen több mint 245 ezer négyzetkilométernyi, Nagy-Britaniával azonos méretű területen. 

Erdőirtás elleni WWF-demonstráció Párizsban május 4-én
Fotó: KENZO TRIBOUILLARD/AFP

Megoldás?

A kutatók által vázolt negatív folyamatok megfordítására aligha van esély, amennyiben tovább folytatódik a növekvő földhasználat, az élőlények kizsákmányolása és az éghajlatváltozást figyelmen kívül hagyó gyakorlat. És az, hogy az emberiség demográfiai növekedésével, az egy főre eső fogyasztás emelkedésével a globális összekapcsoltság szintet lép és egyre gyakoribbá válik, hogy a világ egyik pontján kiaknázott erőforrások és megtermelt javak a világ egész más pontján fellépő igényeket elégítenek ki. 

A jelentés több, a fenntarthatóságot elősegítő szcenáriót is tartalmaz. Valamenyi kiemeli az integrált irányítás és az ágazatközi megközelítések jelentőségét, amelyek alapja a biodiverzitás fenntartása és az élelmiszer- és energiatermelés, az urbánus infrastruktúra, az édesvízi és a tengeri partmenti gazdálkodás közötti kompromisszumokra alapoznak. 

A jelentés szerint a jövőbeni politikai forgatókönyvek kulcsfontosságú eleme a globális pénzügyi és gazdasági rendszerek átalakítása, méghozzá úgy, hogy azok a lehető legtávolabb kerüljenek a növekedés jelenlegi, korlátolt paradigmájától.

Magyar részvétel

Az IPBES tudományos vezetőségébe az MTA Ökológiai Kutatóközpont munkatársai is meghívást kaptak. A plenáris ülésen így tanácskozási jogkörrel vett részt Dr. Török Katalin, Dr. Molnár Zsolt és Dr. Báldi András is. A magyar etnoökológusok a Science-ben tavaly megjelent tanulmányukban javasolták a hagyományos ökológiai tudás beemelését és felhasználását az akadémikus diskurzusba. Molnár Zsolt, botanikus, etnoökológus, az MTA Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója szerint a tudósok ugyanis más szemüvegen át látják a világot, mint azok, akik a világ kevésbé urbanizált részein, az elődeiktől örökölt, évszázados tudás alapján még ma is viszonylag „hagyományos” módon művelik a tájat, legeltetik a Hortobágyon vagy a szavannákon a jószágaikat vagy halásznak egy kis horvát vagy indonéz szigeten. 

Molnár Zsolt kutatócsoportja Magyarországon, Erdélyben, a Szerémségben és Mongóliában vizsgálja pásztorok és gazdálkodók hagyományos gazdálkodását, illetve azt az ökológiai tudást, amire ez a gazdálkodás alapoz. Szerintük ez a tudás ugyan régi, de nem elavult. A modern világunkban számos esetben ez a több száz éves tudás az egyik alapja a globális változásokhoz való alkalmazkodásnak. 

A magyar kutatók kezdeményezésére az IPBES is sürgeti a tudomány és a hagyományos tudásrendszerek összefogását, méghozzá úgy, hogy a tudomány a saját adatait a saját logikájával, a hagyományos tudás hordozói az ő tudásukat a saját logikájuk szerint tehessék be a közösbe.

Forrás:

• Qubit.hu, 2019. május 6.
• IPBES.net, 2019. május 6.