Az Északi-sarkvidék a félteke 16 millió éve folyamatosan működő hűtőgépe - sikerül-e elrontanunk?

Amint arra neves kutatók figyelmeztetnek, a hatalmas Jeges-tenger jege, ami az Északi-sark felett terjeszkedik, egy vagy két évtizeden belül eltűnhet nyáron.

A Kanadai Parti őrség legerősebb jégtörője, a Louis S. St Laurent júliusban, az idei olvadási időszak elején magával vitte a „Herald” és az „ABC Four Corners” csoportját a kutatók Északi-sarkkörre tartó csoportjával együtt, hogy a rendkívüli változásokat saját szemükkel vizsgálják.

Csak néhány évvel ezelőtt a klímamodellezők azt jósolták, hogy a tengeri jég nyáron nem fog eltűnni legalább a század végéig. „Aztán 2070-t mondtak, aztán 2050-t mondtak, aztán pedig 2030-t mondtak”, mondta Robie Macdonald, vezető kanadai óceánkutató a Louis fedélzetén. „Nemcsak látom a változást, de olyan, mintha a kapufákat felém hoznák, és ez egy elképesztő dolog.”

A Louis fedélzetén 60 ország tudósai vannak azokból az ezrekből, akik a Nemzetközi Sarki Év keretén belül azon dolgoznak, hogy felkeltsék a figyelmet az északi és déli sarkköri gyors változásokra. A jégtörő útja során vastag jégen vitt át minket a híres Északnyugati-átjáró bejáratánál, ahol a századok alatt sok tengerész vesztette életét, köztük Sir John Franklin, Tasmánia volt kormányzója.

Az Északnyugati-átjáró emberemlékezet óta tavaly először gyakorlatilag jégmentessé vált, amikor az Északi-sarki jég a műholdas megfigyelések kezdete óta a legalacsonyabb szintre zsugorodott.

Májusban Dirk Kempthorne, az USA belügyminisztere bejelentette, hogy az északi-sarki drámai jégfogyás hatására a jegesmedvét felveszik a veszélyeztetett fajok listájára, mert populációjuk néhány évtizeden belül összeomolhat.

Az USA Országos Hó és Jég Adatközpontjának legújabb adatai szerint nem valószínű, hogy a tavalyi rekord alacsony szint után valóra válnak a remények a tengeri jég erőteljes visszatérésére. Bár nem számítanak arra, hogy az idei olvadás túlszárnyalja a tavalyi rekordot, a jég máris lényegesen az átlag alatt van, ahogy az olvadási időszak eléri a csúcsot.

„Jégmentes Északi-sarkot láthatunk 2030-ra – néhányunk életén belül”, mondta Mark Serreze geológus a Hó és Jég Adatközpontból. „Vannak olyan kutatók, akik azt gondolják, hogy még ez is optimista lehet.”

A tengeri jég eltűnése nyáron az emberi történelemben még soha nem fordult elő, mondta Don Perovich, a US Army Hideg Régiók Kutató és Tervező Laboratóriumának geofizikusa. „Ameddig a történelmi adatokat láthatjuk, nyáron volt jég az Északi-sarkkörön, legalább 16 millió éven át.”

„Van egy csoport, akiknek nagyon erős érveik vannak arra, hogy 2012-ben vagy 2013-ban jégmentes Északi-sarki nyarunk lesz – ilyen hamar. Elképesztő, hogy mi történt”, mondta Dr Ted Scambos gleccserkutató a Hó és Jég Adatközpontból.

A tavalyi olvadást a globális felmelegedés által okozott természetes időjárási mintázatok és emelkedő hőmérsékletek „tökéletes vihara” váltotta ki. A sarkvidék a bolygó többi részéhez képest kétszer olyan gyorsan melegszik, és a tengeri jeget sok kutató nagyon fontosnak tartja a globális klímaváltozás sebességének megfigyelésében. Minél jobban elolvad a ragyogó fehér tengeri jég, a sötét Jeges-tenger annál több napfényt szív magába, ami viszont további tengeri jeget olvaszt meg, visszacsatolva a globális felmelegedésbe.

A tengeri jég eltűnésének súlyos következményei lehetnek a Föld éghajlatára és időjárási mintázataira, mondják a kutatók, elmagyarázva, hogy ez olyan lenne, mintha nyitva hagynánk a hűtőszekrény ajtaját a bolygó felett.

„A sarkkörre úgy tekinthetünk, mint az északi félgömb klímarendszerének hűtőgépére”, mondta Dr Serreze. „Amit a tengeri jég eltávolításával csinálunk, az gyökeresen megváltoztatja a hűtőgép működését. Nagyon erősen lerontjuk a hatékonyságát. De minden mindennel összefügg, ezért ami ott fent történik, az végül hat arra, hogy mi történik a bolygó többi részén.”

A kutatók gyorsan dolgoznak, hogy megértsék, a nyári tengeri jég vesztesége mennyire változtathatja meg az időjárási mintázatokat, attól tartva, hogy egyes területeken rendkívüli viharokat és esőzéseket fog okozni, míg máshol tartós szárazságot.

„A sarkkör tényleg visszacsatolhat a globális klímarendszerbe”, mondta Dr Macdonald, aki az ENSZ legmagasabb szintű tudományos testületének, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testületnek dolgozott. „Tudod, mi történik, amikor visszacsatolásokat kapsz – meglepetéseket kapsz, és mi nem szeretjük a meglepetéseket.”

A Louis jégszakértője, Erin Clark elmagyarázta, hogy idén júliusban az Északnyugati-átjáró bejáratánál a jég nagy része „első-éves jég”, csak tavaly óta fagyott meg, ami hajlamos az olvadásra. Az idei olvadás mértéke nem lesz ismert szeptemberig, és a kutatók aggódnak, hogy az olvadási időszakból hátralévő hat héttel ez a vékony, első-éves jég hajlamos lehet a gyors fogyásra. „Versenyfutás alakult ki a hanyatló napfény és a gyengülő jég között”, magyarázza a Hó és Jég Adatközpont július végi jelentése. A sarkvidék egyes részein a hidegebb tél, és a késő júliusi hűvösebb hőmérsékletek ellenére a központ szerint a tengeri jég mérete szeptemberre a feljegyzések szerinti második vagy harmadik legkisebb szint közelére fog lecsökkenni.

A kutatók próbálják megérteni, hogy az olvadásnak mekkora része tulajdonítható az északi-sarki klímarendszer rendkívüli változékonyságának, és mekkora az ember-okozta globális felmelegedésnek. Az Arktikus Oszcilláció éghajlati mintázata - ami nagy szerepet játszik az északi félgömb időjárási mintázataiban – az utóbbi évtizedekben „pozitív” módban van, és magasabb hőmérsékleteket hoz a sarkvidékre.

Dr Igor Polyakov, az Alaszka, Fairbanks székhelyű Nemzetközi Északi-sarki Kutatóközpont óceánkutatója szerint mind a természetes változékonyság, mind a globális felmelegedés igen fontosak a jégolvadás megértésében. „E két erő kombinációja vezetett ahhoz, amit látunk, és egyik erőt sem kellene figyelmen kívül hagynunk”, mondta.

A kutatók között összhang van abban, hogy míg a sarkvidék természetes változékonysága fontos eleme az ottani klímaváltozásnak, a klímamodellek nem tudják megmagyarázni a tengeri jég gyors eltűnését az ember-okozta globális felmelegedés figyelembevétele nélkül. Ez olyan emberi tevékenységeket jelent, mint a fosszilis üzemanyagok égetése és a földek letarolása, amik üvegházgázokat juttatnak a légkörbe.

„Rengeteg modellt lefuttattak, ami ezt vizsgálta, és alapvetően a jég megfigyelt eltűnését nem tudják reprodukálni a természetes változékonysággal”, mondta Dr Perovich. „Hozzá kell adnod egy szén-dioxid felmelegedési komponenst.”

Amint a tengeri jég nem tud helyre állni, vannak olyan aggályok, hogy ez az egyik „fordulóponttá” fog válni, ami a bolygót gyorsabb klímaváltozás felé tolja. Sok tudományos cikk olyan aggályokat vet fel, hogy a globális felmelegedés, különösen a sarkvidéken, elkezdi megolvasztani a sarki területek hatalmas permafrost vidékeit, főle Szibériában és Alaszkában.

Ha ez bekövetkezik, az infrastruktúra, köztük utak, vasutak, hidak és vezetékek elkezdhetnek beomlani. Ami a tudósok szerint még fontosabb, a permafrostba bezárt szén-dioxid és metán nagy mennyiségben kiszabadulhat a légkörbe, létrehozva egy másik visszacsatolást, ami fokozni fogja a globális felmelegedést.

A sarkvidék a változás őre, magyarázta Dr Macdonald a Louis fedélzetén, és mindenkit arra buzdított, hogy figyeljen oda: „Törődnünk kellene vele abban az értelemben, hogy ami itt történik, az eljut hozzánk, és néha, egy figyelmeztetés hasznos dolog, hogy mozgósítsa az embereket. Ha a jegesmedve az a jelkép, amire az emberek azt mondják, hogy talán tennünk kell valamit, az egy jó dolog.”

(Marian Wilkinson, The Sydney Morning Herald, 2008. augusztus 4.)