- Kínától kölcsönzünk pénzt, hogy a Perzsa-öbölből vegyünk olajat, amelyet a bolygónkat leromboló módon égetünk el. Ennek minden elemét meg kell változtatnunk! - mondta Al Gore volt amerikai alelnök.
A környezetvédő tevékenységéért Nobel-békedíjjal kitüntetett politikus csütörtökön felhívást intézett Amerika politikusaihoz, vállalkozóihoz, újítóihoz, mérnökeihez és polgáraihoz: tíz év alatt állítsák át az ország teljes áramtermelését megújítható forrásokra, nap-, szél- és geotermikus energiára, illetve kezdjék meg az elektromos autók tömeggyártását. Gore szerint ez egyszerre adna választ a magas energiaárakra, a Közel-Kelettől való energiafüggőségre és enyhítené a globális felmelegedést.
A volt alelnök a néhai John F. Kennedy elnök 1961-ben meghirdetett Hold-programjához hasonlította a javaslatot - először az is fantazmagóriának tűnt, ám nyolc éven belül valósággá vált. Gore előzetesen mindkét elnökjelölttel beszélt. Barack Obama közleményben támogatta az elképzelést és John McCain is helyeselt: - Ha az alelnök azt mondja, hogy meg lehet csinálni, akkor azt hiszem, meg lehet csinálni.
Sok szakértő azonban megkérdőjelezi a terv kivitelezhetőségét és főleg határidejét. Az amerikai áramtermelésből a széntüzelésű erőművek most 49, a gázfűtésűek 22, az atomerőművek 19 százalékkal részesednek, 6 százalék a vízi energia és csupán 2,5 százalék a megújítható források aránya. Az áramtermelőket tömörítő Edison Elektromos Intézet szóvivője helyesli az elektromos autók fejlesztését, ám szerinte képtelenség azt hinni, hogy Amerika egy évtizeden belül ekkora változáson megy majd keresztül.
Gore bejelentésének napján Texasban jóváhagytak egy 4,9 milliárd dolláros beruházást, amellyel 18 ezer megawatt kapacitású vezetékrendszert építenek az állam nyugati részén gyorsan szaporodó szélerőművektől a Keleten lévő Dallasig. Texasban már 4000 ipari szélturbina működik, az eddig olajtermeléséről híres állam Kalifornia mellett az amerikai szélenergetika központja. T. Boone Pickens olajmágnás 80 ezer hektáron a világ legnagyobb, 2700 turbinának helyet adó "szélfarmját" tervezi felépíteni - csak ez 1,3 millió háztartást lát majd el árammal. - Egész életemben olajos voltam, de ez olyan válság, amelyből nem tudunk fúrással kilábalni - hangzik a milliárdos tévéhirdetése.
(www.nol.hu; Horváth Gábor, 2008. július 19.)