Klímaváltozás, Globális felmelegedés

Az ENSZ mexikói klímacsúcsán a kormányoknak sikerült néhány olyan kérdésben megegyezniük, amely ha apró lépésekkel is, de segíti a fejlődő országokat a káros gáz kibocsátások megfékezésében.

 

A jövőben a globális klíma alap teremti meg a feltételeket arra, hogy a szegényebb országok is hozzáférjenek a tiszta technológiákhoz, vagy épp hatásosabban tudják védeni trópusi erdeiket. A létrehozott alap abban is segítséget nyújt majd nekik, ha az országot az éghajlatváltozás miatti szélsőséges időjárás tépázza, kezdve a szörnyű viharoktól, egészen a tengerszint emelkedéséig – jelezte az IUCN.

 

„A cancúni tárgyalásoknak sikerült ismét a helyes irányba terelni az éghajlatváltozás elleni küzdelmet és remélhetően sokkal szélesebb körben fogadják majd el az országok a feladatokat, hogy sikeresen mérsékeljék a jövőben a káros gázok kibocsátását” – vélekedik Stewart Maginnis, az IUCN környezetért és fejlődésért felelős igazgatója. „A mexikói kormány erős vezetésével és irányításával, a kormányok biztosítottak minket arról, hogy az UNFCCC program jó és fel is épül. Ez az ENSZ program pedig közelebb visz minket a végső célhoz” – folytatta.

 

A mexikói klímakonferencián 194 ország vezetője elé került az erdők védelmére írt REDD program. Az IUCN aktivistái szerint ennek a vitája, az elfogadása és finanszírozása volt az egyik legfontosabb lépése Cancúnnak. Szerintük a mostani döntés kedvezően hat, ám a végső sikert csak egy méltányos, átfogó és mindenkire általános érvényű egyezmény jelentheti majd, hogy a klímavédelem sikeres legyen a jövőben. „Sikerült elmozdulnunk a Koppenhága utáni bénultságból” – mondja Claire Parker vezető klímaszakértő. „A fejlődő országok ugyanis végre látják azokat a pénzforrásokat, amelyekből meg tudják valósítani céljaikat és le tudják csökkenteni a káros gázkibocsátásokat országaikban.”

 

Egyszerre csökkenteni a káros gáz kibocsátásokat és fokozott védelem alá venni azokat a természeti erőforrásokat, amelyek emberek millióinak jelentik a megélhetést, az minden szempontból egy győzelmet jelent az emberek és a természet számára is – teszi hozzá Maginnis. Az IUNC azt is üdvözli, hogy a REDD dokumentumaiban külön kiemelik a nők helyzetét, hiszen a világ szegényeinek 70 százaléka nő és közülük 90 százaléknak a természet, kiváltképp a környező erdők adják a mindennapi élelmet. Ők egyértelműen függnek az erdők állapotától, hiszen a főzésnél fát tüzelnek, de az erdők gyümölcseit, zöldségeit és gyógynövényeit is mindennap fogyasztják.

 

(greenfo, 2010. 12. 12.)

Idézet

Csupán a fák ültetése nem megoldás, mert a természetnek, ahogy ti magatok is látjátok, megvan a módja, hogy kiegyenlítse azt a rossz következményt, amit okoztunk.

Ching Hai Legfelsõbb Mester

 

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok