Elsősorban környezetvédelmi kérdésekről tárgyalt David Cameron brit miniszterelnökkel Londonban Áder János köztársasági elnök.
Cameron a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban fogadta a magyar államfőt. Áder János azon a nagyszabású rendezvénysorozaton vesz részt, amelynek keretében e héten bemutatják Nagy-Britanniában Becket Szent Tamás, Canterbury mártír érseke Esztergomban őrzött ereklyéjét.
A brit kormányfővel tartott megbeszélése után Áder János magyar újságíróknak elmondta: felvetette Cameronnak - és felvetése kedvező hozzáállásra talált -, hogy a párizsi klímacsúcson elért megállapodás lendületét felhasználva a világ tíz legnagyobb szennyezőanyag-kibocsátó országa, köztük Nagy-Britannia a következő három évben külön tárgyalásokat folytathatna, amelynek eredményeként a párizsi megállapodásban foglaltaknál is ambiciózusabb javaslattal állhatnának elő az első felülvizsgálati időpontra. Ennek célja a még rövidebb idő alatt még nagyobb kibocsátás-csökkentés elérése lehetne - mondta a köztársasági elnök.
Az idő sürget, hiszen “ha klímaváltozással kapcsolatos nemzeti vállalásokat összeadjuk, akkor is nagyon messze vagyunk a kétfokos cél elérésétől” - mondta Áder János, a globális felmelegedés mértékére meghatározott kétfokos felső tűréshatárra utalva. Kifejtette: a tíz legnagyobb szennyezőanyag-kibocsátó ország felelős a globális károsanyag-kibocsátás több mint 60 százalékáért.
Áder János a brit kormányfővel tartott megbeszélésén felvetette annak lehetőségét is, hogy a fejlett ipari országok alkotta gazdasági együttműködési és fejlesztési szervezet (OECD) koordinálásával akár a hét vezető ipari hatalom (G7), akár a húsz legnagyobb ipari és feltörekvő gazdaság (G20) egyesítse kutatásait az alternatív energiaforrások felhasználásával megtermelt fölös energia költséghatékony és környezetbarát tárolásának technikai megoldására. A köztársasági elnök szerint jóllehet a világ egyre több pénzt fordít az alternatív energiaforrások felhasználásának fejlesztésére, de a legnagyobb probléma ebben az, hogy az így megtermelt többletenergiát nem lehet tárolni. Áder János szerint a brit kormányfő ebben a kérdésben is nyitottnak mutatkozott.
A köztársasági elnök elmondta, hogy a brit EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás csak röviden került szóba. Cameron kifejtette a megbeszélésen, hogy az új felmérések alapján a bennmaradást pártolók vannak többségben. A brit miniszterelnök bízik abban, hogy a népszavazás eredményében is a mostani felmérések tükröződnek majd - mondta Áder János.
(MTI 2016. május 26)