Klímaváltozás, Globális felmelegedés

A Marokkóban épült erőmű ráadásul még csak az első állomása egy 4 fázisból álló projektnek – az építés pedig a régiónak is jót tett, 2000 munkahely keletkezett.

Az Ouarzazate-ban található NUR 1. az első a NUR-projekt négy tervezett fázisából, amellyel Marokkó csökkenteni kívánja óriási energiafüggőségét. Az észak-afrikai ország a közelmúltig a felhasznált villamos energia 94 százalékát importálta. A NUR egyesben félmillió tükröt állítottak fel 450 hektáron, amelyek 160 megawatt energiát termelnek. A marokkói Napenergia Ügynökség fejlesztette ki az erőműben használatos technológiát – írja az Euronews.

"A működési elv lényege, hogy a tükrökkel a napsugarakat egy hővezető folyadékkal teli csőre irányítjuk, a felhevült folyadékkal egy hőcserélő rendszerben vizet forralunk és gőzt fejlesztünk, a gőzzel egy turbinát hajtunk meg, amely elektromos áramot termel, amit a nemzeti hálózatba táplálunk be" – mondta Jusszef Sztitu, a naperőmű szenior mérnöke.

A naperőmű 2016 februárjában indult el. Az új technológiák gyakorlati alkalmazása, a széles körű eszközbeszerzések, a nemzetközi nagyvállalatokkal való együttműködés komoly kihívások elé állították a marokkói mérnököket. A projekt több mint 30 százalékát helyi vállalkozások valósították meg.

A NUR projekt második és harmadik fázisa építés alatt áll. 2017-re lesznek kész, az egyik 200, a másik 150 megawatt elektromos energiát termel, és nyolc órányi hőtároló-kapacitással rendelkeznek majd.

A naperőmű jelentősen hozzájárult a régió infrastruktúrájának fejlesztéséhez és a munkanélküliség csökkentéséhez. Az építés során például 2000 munkahely keletkezett. A NUR-hoz hasonló projektek segítenek elérni Marokkó ambíciózus célkitűzését, hogy 2020-ra az energiaszükségleteinek 42 százalékát megújuló forrásokból fedezze.

 

(forrás: HVG.hu, 2016. október. 31.

Idézet

Meg kell találnunk a bolygó megmentésének útját és módját, most! Azonnal. A világ egyetlen faluvá vált. Meg kell mentenünk a falut.

Mr. Saley Hassane, Niger Nemzeti Tanácsa a Környezetért és a Fenntartható Fejlõdésért

 

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok