Klímaváltozás, Globális felmelegedés

Az USA fővárosának közgyűlése határozatot fogadott el, amelyben a lakosokat hétfőnként az állati termékek mellőzésére bátorítja.

 

 

Részlet a 2010. évi, Húsmentes Hétfőt Elismerő Határozatból: „…Egy hetenkénti emlékeztető az egészséges szokások újrakezdésére sikerre buzdít, és valószínűbb, hogy egész héten át megtartjuk a hétfőn elkezdett magatartást.” A közlemény további okokként szintén megemlíti a járványszerű méreteket öltő elhízást, az egészségügyi állapotokat, és a hús gyenge higiéniáját, amelyek szükségessé teszik a gyümölcsben és zöldségben gazdag étrend előnyeinek hangsúlyozását. Az intézkedés szándékai között szerepel továbbá az állatok iránti könyörület támogatása, a klímaváltozás megfékezése, és az éhínség enyhítése a világon.

 

A határozat elfogadására reagálva a Miriam’s Kitchen – amely házi főzésű ételeket kínál hajléktalanoknak és hátrányos helyzetűeknek Washington DC-ben – bejelentette, hogy pénteki napokon növényi alapú ételeket fognak kínálni. Ezt a bejelentést nagylelkű vegán ételadományok követték olyan cégektől, mint a Whole Foods Market, Nasoya, Turtle Island Foods, Lightlife Foods, és mások. Sőt, a Physician’s Committee for Responsible Medicine (Orvosi Bizottság a Felelős Gyógyításért) és a Compassion Over Killing (Könyörület Gyilkolás Helyett) dolgozói önkéntes felajánlásként megfőzik és felszolgálják a Miriam’s Kitchen sok húsmentes péntekje közül az elsőn az ételeket.

 

Gratulálunk a DC közgyűlés tagjainak, hogy az USA fővárosában elfogadták ezt az előremutató kezdeményezést, és köszönjük az összes szervezetnek és egyéneknek is segítségüket a vega életmód terjesztésében.Azt szeretnénk, ha példájuk sokak számára megvilágítaná az utat, hogy felismerjék a növényi alapú étrend döntő előnyét az egészség megőrzésében, és a bolygó megmentésében.

 

(Supreme Master Television, 2010. július 3.)

Idézet

Tehát ha továbbra sem változtatunk a szokásunkon, akkor a bolygó el lesz pusztítva, ugyanúgy, ahogy a Mars elpusztult.

Ching Hai Legfelsőbb Mester a Föld és Mars hasonló klímaváltozásáról