
Mit tehetünk, hogyan előzhetjük meg?
A folyamatot mi indítottuk be, tudjuk, hogy milyen tevékenységekkel, ezért le is tudjuk állítani azzal, hogy kerüljük ezeket a tevékenységeket, illetve olyanokkal helyettesítjük őket, amelyek nem járnak a bolygó további károsodásával. Mit is tehetünk pontosan?

A szerbiai Bačko Podunavlje területe hivatalosan megkapta a bioszféra-rezervátum minősítést az UNESCO múlt héten Párizsban hozott döntése alapján. Ez egy újabb fontos alkotóelem a WWF által kezdeményezett, öt országon átnyúló Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum megalapításához.

A jövő akkumolátora levegőn, hangzavaron, virágtrágyán és vizeleten él
Kisebb erdőnyi fa légtisztító erejével felérő utcabútort telepítenek Budapest III. kerületében. Az intelligens informatikai megoldásokat is tartalmazó, önfenntartó CityTree mohakazetták segítségével javítja a nagyvárosi közterek levegőjét. A Citytree-t kísérleti jelleggel hat hónapra fogja bérelni az önkormányzat, de hogy hová állítják fel, arról még nem született döntés.

Szinte mindenben, köztük felépítésben és árban is eltér az eddig megszokott, hagyományos napelemektől az a fejleszés, melyről most úgy tűnik, minden megváltoztathat a napelemek piacán.

Az ígéret nagyon szép, remélhetőleg tartani is tudja magát hozzá az izraeli fejlesztőcég.

Hollandiában átadták a világ második legnagyobb tengeri szélerőmű-parkját, a Gemini Windpark nevű létesítményt, jelentette a NOS, holland hírügynökség. Matthias Haag igazgató szerint az ország északi vizein, a parttól mintegy 85 kilométer távolságra elnyúló turbina-park a következő tizenöt évben 785 ezer háztartást, mintegy másfél millió embert fog ellátni elektromos árammal.

Kalifornia példája jól mutatja, hogy a megújuló energiaforrások használatával néhány év alatt hova érhetnénk el mi, magyarok is, ha akarnánk. Nemrég volt egy napjuk, amikor akkora mennyiségű áramot sikerült összehozni napenergiából, hogy nullára esett, sőt negatívba is fordult az áram nagykereskedelmi ára.

Hétköznapi külseje ellenére Khaled bin Alwaleed herceg minden, csak nem hétköznapi. Apja az a híresen gazdag Alwaleed bin Talal bin Abdulaziz al Saud, akit követői Szaúd-Arábia Warren Buffett-jének hívnak. Khaled bin Alwaleed fényűző életet élt, amíg valami örökre meg nem változtatta. Egzotikus vadászúton vett részt, és olyan undorítónak találta a "gyáva" szokást, hogy vegánná vált. Növényi alapú étrendre váltva fényűző életének egyéb aspektusai is szúrták a szemét, és megragadt országának a klímaváltozásban betöltött szerepénél.

Bár a legtöbben – így vannak ezzel még az amerikaiak is – hisznek a klímaváltozásban, ha tenni kell valamit ellene, leginkább másoktól várják a megoldást – főleg a kormánytól. Az amerikai Forbes kilenc olyan lépést szedett össze, ami nekünk apróság, a Földnek viszont hatalmas dolog.

Barack Obama egy 1953-as törvényre hivatkozva véglegesen betiltotta az olajfúrásokat az Északi-sarkkör Egyesült Államokhoz tartozó részén, továbbá egyes északi, az Atlanti-óceánhoz tartozó vizeken.
Bill Gates közleményében tudatta, hogy a csoport egymilliárd dollárt kíván befektetni az úgynevezett tiszta energia kutatásába és alkalmazásába. A milliárdosok így kívánnak hozzájárulni a klímaváltozás, a globális felmelegedés elleni küzdelemhez.
A csoport tagjai között van Mark Zuckerberg, a Facebook alapító-elnöke, Jeff Bezos, az Amazon alapító-elnöke, Soros György befektető, a brit Richard Branson, a Virgin alapítója, a szaúdi Al-Valíd bin Talál herceg és a kínai informatikai óriás, az Alibaba létrehozója, Jack Ma.

Az Európai Bizottság ráerősítene a tiszta energiára és kötelező épületfelújítást írna elő egy ma közzétett tervben.

Budapest belső kerületeiben várakoznak azok a Volkswagen kisautók, amelyekkel ma berobban a köztudatba az első, nagyközönségnek szánt autómegosztó szolgáltatás Magyarországon. A Greengo független vállalkozás, de nagyon hasonlóan működik mint a bérbringa-rendszer. Nem drága annak, aki okosan használja, illetve tudja, mennyibe kerül havonta valójában bármilyen saját autó fenntartása. Kipróbáltuk!
