Sokan nem tudják: a hústermelés is jelentősen növeli a globális felmelegedést. A szarvasmarha-telepek több millió tonna szén-dioxidot és metánt termelnek évente. Ez az a két legfontosabb üvegház-hatást okozó gáz, amely együttesen több, mint 90%-át teszi ki az USA üvegházgáz-kibocsátásának - így az állattartó telepeknek nagyon is jelentős a globális felmelegedéshez való hozzájárulása.
Már a UNEP (az ENSZ Környezetvédelmi Programja) éghajlatváltozással foglalkozó csoportja is elismerte, hogy szoros kapcsolat van az emberi étrend és az állatállomány metánkibocsátása között. A Világ állapotának 2004-es kiadása szerint pedig „az állatállomány bocsátja ki a világ évi metántermelésének 16%-át." „Azok az állatok, amelyeket elfogyasztunk, az emberi tevékenységnek tulajdonítható széndioxid-mennyiség 21%-át bocsátják ki" - írta a Physics World 2005. júliusi száma. Nem kell különösebben bizonygatni: a húsevés közvetlenül kapcsolódik a hústermelés - környezeti szempontból felelőtlen - gazdasági ágazatához, s ezáltal a globális felmelegedés rémisztő fenyegetéséhez.
Ráadásul az esőerdőket is rendkívül gyors tempóban irtják, hogy helyükön szarvasmarhát legeltessenek, s hogy az állatok táplálásához szóját termeljenek. Az esőerdők a biodiverzitás szempontjából hihetetlenül gazdag területek: a földi fajok 90%-a itt él. Tarvágásuk és kitermelésük nem csak hogy még több üvegházgázt termel, de csökkenti is a fák áldásos tevékenységének eredményét. Az esőerdőket azért nevezték el a föld „tüdejének", mert elnyelik a szén-dioxidot, ugyanakkor kibocsátják az élet számára nélkülözhetetlen oxigént. „Dióhéjban összefoglalva - fogalmaz a Nemzetközi Erdészet-kutatási Központ - a szarvasmarha-tartók darált húst csinálnak Brazília Amazonas-menti esőerdőiből."