Klímaváltozás, Globális felmelegedés

Bár a kilencvenes évek közepén úgy tûnt, hogy a Föld légkörében az üvegházhatásért is felelõs metán koncentrációja stagnál, sõt, kis mértékben csökken, a klímakutatók most azt állítják, a statisztikák csalókák voltak. A földbõl kiáramló metángáz valóban csökkent, ám az emberi eredetû metán mennyisége növekedett.

 

A klímakutatók sokáig keresték az okát a kilencvenes évek vége felé annak a jelenségnek, hogy a légkörben megfigyelhetõ metángáz mennyisége a globális felmelegedés ellenére miért nem növekszik. A nyolcvanas évek mérései ugyanis azt mutatták, hogy az üvegházhatásért felelõs metán koncentrációja drasztikus mértékben emelkedett, amely természetesen nagyban hozzájárult a globális felmelegedés ütemének gyorsulásához, ám ez a növekedés megtorpant a kilencvenes évek közepére. Környezetvédõk és optimista szakemberek a jelenség mögött azt feltételezték, hogy figyelemfelkeltõ munkájuk eredményeképpen stabilizálódik a metánkoncentráció. Ám ez csak illúzió – állítja a Nature legfrissebb számában megjelent tanulmány.

 

Túlzott optimizmus

Pedig az optimizmus már lassan kezdett átragadni a környezet védelmével foglakozó világszervezetekre is, így többek között az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) nevû intézményre. Az IPCC szintén most megjelenõ jelentésében még igen optimistán szól a légköri metán mennyiségérõl: tanulmányuk szerint a korábban becsültnél jóval kevesebb metángáz fogja szennyezni a légkört, ami hozzájárulhat a globális felmelegedés ütemének csökkenéséhez.

Csakhogy a jelentés szerzõi még nem olvasták Philippe Bousquet csapatának a Nature-ben megjelent tanulmányát, amelyben a francia kutató arra hívja fel a figyelmet, hogy a tudósokat egy egyszerû természeti jelenség csapta be tulajdonképpen. Bousquet és csapata 1984 és 2003 között világszerte 68 helyen végzett mérések kielemzésével és bizonyos természeti jelenségek figyelembe vételével állapította meg, hogy a földbõl természetes módon kiáramló metán mennyisége a kilencvenes években valóban jelentõsen csökkent.

Ez elsõsorban annak volt köszönhetõ, hogy a légköri metán elsõszámú természetes forrásai a mocsaras, vizenyõs területek a jelentõsebb szárazságok miatt visszahúzódtak, sok helyen el is tûntek. (A korábbi feltételezések azt mutatták, hogy a hatalmas erdõtüzek okozzák a legnagyobb természetes kárt a levegõben, ám a mostani tanulmány azt is kimutatta, hogy a légköri metángáz növekedését vagy éppen csökkenését elsõsorban a mocsarak, lápvidékek befolyásolják.)

 

Az emberi tényezõ

A kilencvenes években megfigyelt stagnáláshoz járult még hozzá minden valószínûséggel a Szovjetunió és ipari termelésének összeomlása, amely átmenetileg szintén csökkentette, de legalábbis stabilizálta a metángáz kibocsátását. A trend azonban az ázsiai országok, köztük is elsõsorban Kína robbanásszerû ipari fejlõdésével egyértelmûen megváltozott, ami arra is rámutat egyben, hogy a stagnálás elsõsorban nem emberi beavatkozásnak, hanem a mocsarak visszahúzódásának volt köszönhetõ.

Éppen emiatt a kép sokkal szomorúbb, mint azt az ezredforduló környékén hihettük: a legfrissebb jóslatok szerint ugyanis a lápvidékek pusztulása visszájára fordul, sõt, az északi régiókban, a permafrost, az örökké fagyott talaj lassú felolvadásával újabb és újabb területek mocsarasodhatnak el. Ezzel viszont az autókból, gyárakból, hulladéklerakókból kiáramló metán mennyigését immáron nemcsak hogy nem tudja kompenzálni majd a természet, hanem még jelentõsen meg is növeli.

 

Hússzor veszélyesebb

A metánnal a legnagyobb probléma az, hogy ugyan jóval kisebb mennyiségben van jelen a légkörben, mint a másik üvegházhatású gáz, a szén-dioxid, ám legalább húszszor hatékonyabban fejti ki káros hatását.

A metángáz egyébként a jelenlegi becslések szerint már most is legalább egyharmad arányban felelõs az üvegházhatás felgyorsulásáért. A légkörbe kerülõ metán összmennyiségének mindössze egyharmada származik természetes forrásokból (mocsarakból, erdõtüzekbõl, szénbányákból illetve az óceánok mélyérõl), kétharmada emberi eredetû.

A negatív tendenciát erõsíti, hogy egyes becslések szerint az óceán mélyérõl felbuggyanó metángáz mennyisége is jelentõsen növekedhet a közeljövõben. A globális felmelegedés ugyanis az óceánok mélyén megbúvó metángázokat is felszabadítja, amely a légkörbe kerülve csak méginkább elõsegíti a globális felmelegedés növekedését, egy ördögi kört elindítva ezzel. (www.geographic.hu)

 

2006. szeptember 29.

Idézet

A sarkkörre úgy tekinthetünk, mint az északi félgömb klímarendszerének hűtőgépére. Amit a tengeri jég eltávolításával csinálunk, az gyökeresen megváltoztatja a hűtőgép működését.

Dr. Mark Serreze, az USA Hó és Jég Adatközpontjának geológusa

 

Cookies make it easier for us to provide you with our services. With the usage of our services you permit us to use cookies.
Ok