Klímaváltozás, Globális felmelegedés

Napjaink egyik legrangosabb tudósa beszél a klímaváltozás visszafordíthatatlanságáról és azokról a következményekről, melyek a század végéig akár 6 milliárd ember pusztulását is okozhatják



88 évesen, négy gyermek felnevelése és hosszú, tiszteletteljes tudományos karrier után a huszadik század egyik legbefolyásosabb tudósa, James Lovelock nagyon nyugtalanító következtetésekkel állt elő: az emberiség végnapjait éli. „Bárcsak bizakodóbb lehetnék”, mondja egy napos reggelen, Oslo egyik parkjában sétálva, ahol az ottani egyetemen mondott beszédet. Lovelock apró ember, nagyon udvarias, ősz hajjal és nagykeretes, ‘tudós’ szemüveggel. Könnyedén lépdel, gondolatai élénkek, de amit mond, az elég borúlátó. Mintha az Apokalipszis lovasairól beszélne: háborúkról, éhezésről, járványokról, halálról. „Sötét idők jönnek, de azoknak, akik túlélik, kétségkívül izgalmas lesz.”


ImageJóslataiban a ránk váró katasztrófák mérlege elég nyilvánvaló. Például 2020-tól az aszályok és egyéb szélsőséges időjárási jelenségek mindennaposak lesznek. 2040 tájékán a Szahara Európa felé fog terjeszkedni, és Berlinben körülbelül olyan meleg lesz, mint most Bagdadban. Atlanta időjárása a trópusi dzsungelekhez lesz hasonlatos, Phoenix elsivatagosodik és lakhatatlan lesz, Miamit és Londont elönti a tenger.


A kínaiak Szibéria felé lesznek kénytelenek terjeszkedni. Félő, hogy a kínai-orosz háború emiatt elkerülhetetlen lesz. A nehézségekkel és népvándorlásokkal együtt jelennek meg a járványok, ami valószínűleg milliók halálát okozza majd. 2100-ig – Lovelock szerint – a Föld lakossága a mai 6.7 milliárdról 500 millióra csökken. A túlélők nagy része az északi szélességi fokokra húzódik, Kanada, Izland, Skandinávia és a Sarkkör magasságába.


Az évszázad vége felé a felmelegedés a mérsékelt égöv tájékán, mint például Észak-Amerikában és Európában 14 Fahrenheit fokkal emelkedik meg (7,5oC), ez duplája a hivatalos álláspontnak. Olyan a jövőnk – mondja Lovelock – mintha egy kirándulóhajón utaznánk békésen a Niagara vízesés fölött, és még nem tudjuk, hogy a hajtómű le fog állni. És amikor rájövünk, a villogó kijelzők már nem segítenek rajtunk.


Lovelock szerint az üvegházhatást okozó gázok csökkentése már nem okoz nagy különbséget, a sok pénzzel, amit a fenntartható fejlődésre költöttünk, nem tudjuk átverni a közelgő katasztrófát. A „zöld” – ahogy ő mondja félig viccesen – a penész és a korrupció színe.


Ha ehhez hasonló jóslatokat hallanánk valaki mástól, sokan legyintenének, mondván, csak egy öregember beszél össze-vissza és vetíti ki közeledő halálát a környező világra. De Lovelock-ot nem könnyű félretenni. Feltalálóként részt vett egy olyan szerkezet megkonstruálásában, mellyel mérhető az ózonlyuk növekedése és ezzel segített a 70-es években a környezetvédő mozgalmak beindulásában. Tudósként megalkotta forradalmi Gaia elméletét, mely szerint bolygónk egy élő, érzékenyen reagáló szuperorganizmusként viselkedik. Túllépve a new age-es kuruzsló megítélésen, Lovelock teóriája az önszabályozó földi rendszerekről manapság gyakorlatilag minden klímaváltozással foglalkozó tudomány alapját képezi. Lynn Margulis a Massachusettsi Egyetem úttörő biológusa napjaink egyik legmerészebb és legmegátalkodottabb tudományos elméjének nevezi őt. Richard Branson nagyvállalkozó több millió dolláros támogatással segítette Lovelock globális felmelegedés elleni munkáját.
– Jim ragyogó tudós, akinek nagyon sok mindenben igaza volt. – mondja Branson. – Ha ennyire sötéten látja a jövőt, akkor érdemes nagyon odafigyelni rá.


Lovelock tudja, hogy a civilizáció végéről szóló jóslatai nem tudományos pontosságúak. „Lehet, hogy tévedek sok mindenben”, – ismeri el, ahogy a norvég parkban sétálunk. „Az a baj, hogy azok a jó szándékú tudósok, akik arról vitáznak, hogy nem áll ekkora veszély a küszöbön, az érveiket számítógépes modellekre alapozzák. Én arra alapozom, amit magam körül látok.”


Ha meglátogatjuk Lovelock házát Devonban, Anglia délnyugati vidékén, a kapun a következő feliratokkal találkozhatunk:
Coombe Mill kísérleti állomás
természetes élőhely
kérjük, ne zavarjon


Száz méterrel odébb, egy szűk ösvény végénél egy régi malom helyén épült fehér parasztház áll, itt él Lovelock második feleségével, az amerikai Sandy-vel és legfiatalabb fiával, az ötvenegy éves, mozgássérült John-nal. Mintha tündérek kertjében járnánk, körülöttünk 35 holdnyi erdő, nincs se konyhakert, se szépen nyírt rózsabokrok. „Nem szeretem őket.” – mondja Lovelock. A fák közé bújva életnagyságú Gaia szobor áll, ő a Föld istennője a görög mitológiában, aki után elnevezte Lovelock áttörő elméletét.


Sok olyan tudós, aki a megértés határain egyensúlyozott, tett már hozzá valamit a világ megértéséhez. Lovelock egyike annak a néhány élő tudósnak, akinek az elképzelései nemcsak tudományos forradalmat indítottak el, hanem megihlette a spirituális területeket is. Tim Lenton, a Kelet-Angliai Egyetem klímakutatója szerint Lovelock olyan ember, akire a jövő történetírói majd úgy emlékezhetnek, mint aki kopernikuszi fordulatot hozott világnézetünkbe. Lovelock elméleteinek megjelenése előtt a Föld jobbára egy kényelmes kődarabnak tűnt, mely sodródik a Nap körül. Az elfogadott nézetek szerint azért alakult ki itt az élet, mert kedvezőek voltak a körülmények – se túl meleg, se túl hideg –, és volt sok víz. Valahogy megjelentek a baktériumok és elkezdtek soksejtű organizmusokká összeállni, halak jöttek ki a tengerből és nemsokára megérkezett Britney Spears is.


A 70-es években Lovelock előállt egy egyszerű kérdéssel. Miért különbözik a Föld a Marstól és a Vénusztól, ahol az atmoszféra mérgező az életre? Egy váratlan inspiráció hatására Lovelock megértette, hogy az atmoszféránkat nem véletlenszerű geológiai események alakították ki, hanem a fejlődő és pusztuló élőlények fokozatosan halmozódó lélegzete. A levegőnk nem pusztán a biológia terméke – írta Lovelock – hanem maga is inkább egy biológiai szerkezet, oly módon élő, mint a macska szőre vagy a madártoll, vagy a darazsak fészke, az élőlények kiterjesztése, ami arra alakult ki, hogy fenntartsa a kiválasztott környezetet. A Gaia teória szerint az élet nemcsak egy átutazó vendég a Földön, hanem aktív résztvevő, ami segít megteremteni azokat a feltételeket, melyek fenntartják őt. Az életet nemző élet, gyönyörű elképzelés. Ez összhangban volt az akkori korszellemmel, a virággyerekek, hippik korszakával is. Hamarosan afféle guruként tekintettek Lovelock-ra, aki eltörölte a hagyományos istenképet és magát a bolygót tette a New Age vallások középpontjává.


Lovelock nem borúlátó természetű ember. Szerinte a nukleáris energia veszélyeit nagyon eltúlozzák. Akárcsak a sugárzó anyagok vagy a genetikailag manipulált élelmiszerek hatásait. Pályafutása során a legnagyobb hiba talán az volt, hogy nem ismerte fel idejében, hogy „az ég a fejünkre eshet”. ’73-ban fedezték fel, hogy az ipari kemikáliák közül a klórfluoridkarbonátok szennyezik a levegőt. Ekkor Lovelock még úgy nyilatkozott, hogy nem annyira kockázatos a jelenség. Kiderült, hogy valóban nem toxikusak az emberi szervezetre, de az ózonpajzsra igen. Lovelock hamar felülbírálta eddigi nézetét és eddigi legnagyobb baklövésének nevezte azt.


Eleinte a globális felmelegedést sem tekintette annyira sürgető problémának. „Gaia erős csaj”, szokta mondani egy kollégája nyomán. De néhány évvel később már megriasztották a gyorsan olvadó sarki jégről és hasonló klímaváltozásokról szóló jelentések, és egyre inkább meggyőződött arról, hogy a Gaia rendszer önvezérlése, a pozitív és negatív visszacsatolások felfoghatatlanul hatalmas, szövevényes hálózata, mely egyensúlyban tartja a klímát, komolyan kibillent a megszokott pályáiról a szennyeződések és erdőirtások következtében. Lovelock úgy gondolja, hogy a bolygó végül képes helyreállítani az egyensúlyt, bár ez millió évekbe is telhet. Ami kockán forog, az a civilizációnk.
- Nagyon komolyan úgy tekinthetünk a folyamatra, mint egy olyan közelgő válaszra, mely egyszerűen lerázza magáról az irritáló élősködőket, azaz minket, embereket. Vagy legalábbis lecsökkenti a létszámunkat. - mondja Lovelock a házában kialakított kis irodában.


Lovelock vidéki házát egy világ választja el a kormos levegőjű Dél-Londontól, ahol gyerekként nevelkedett munkáskörnyezetben. Édesanyja korai feminista volt. Édesapja kétségbeejtő szegénységben nevelkedett, tizennégy évesen hat hónapot kellett börtönben töltenie, mert engedély nélkül nyúlra vadászott a helyi földesúr birtokán. Nem sokkal ezután született Lovelock, akit a szülei a nagyszülőkhöz adtak.


– Túl szegények és elfoglaltak voltak a gyerekneveléshez – meséli. Az iskolában rossz tanuló volt, enyhén diszlexiás, a leckénél jobban érdekelte a csavargás. De a könyveket nagyon szerette, különösen a sci-fit, Verne-t és Wells-t.
A városi élet zajából gyakran elvitte édesapja hosszú vidéki sétákra, ahol pisztrángot fogott kézzel a patakban és teleette magát áfonyával. Az a szabadság és romantika, amit ezeken a kirándulásokon élt át, nagy hatással volt rá. – Itt láttam meg először Gaia arcát – emlékezik vissza.


Kamaszkorában már tudta, hogy tudományos pályára szeretne lépni. Első szerelme a fizika volt. De a diszlexiája miatt a matematikát bonyolultnak érezte, ezért helyette inkább a kémia mellett döntött és felvételizett a Londoni Egyetemre. Egy évvel később, amikor a németek megtámadták Lengyelországot, a kvékerség (angol eredetű vallási társaság) kezdte érdekelni és lelkiismeretes tiltakozója lett az erőszaknak. Önvallomásaiban rávilágít, miért utasította el a harcot: „A háború maga a gonosz.”


Lovelock később állást vállalt a Londoni Orvostudományi Kutatások Nemzeti Intézetében, ahol egyik első megbízatása új megoldások kidolgozása lett a fertőző betegségek elterjedésének megakadályozására. Hónapokat töltött földalatti óvóhelyeken, ahol vizsgálta, hogyan terjednek a fertőzések, miközben ápolók után rohangált az elsősegély állomásokon, míg bombák hullottak a fejük felett. – Nehéz, reménytelen időszak volt – mondja –, de izgalmas is volt. Szörnyen ironikus, de a háborúban érzi igazán az ember, hogy mennyire él.


Az óvóhelyeken végezett kutatások eredményeképp Lovelock kidolgozta az első fertőtlenítő aeroszolt. Évekkel később, mint a kriogenika (mélyhőmérséklet kutatások) egyik úttörője, az elsők között tanulmányozhatta, hogyan reagálnak a szöveti struktúrák a különlegesen nagy hidegre. Kidolgozott egy eszközt állati spermiumok hűtésére és felolvasztására, ezt az eljárást ma is használják. – Lovelocknak köszönhető, hogy nem kell egy egész bikát elhozni, mondjuk Ausztráliából. – mondta róla Lynn Margulis biológus.


De legfontosabb találmánya az elektron befogó detektor (ECD). ’57-ben, otthon, a konyhaasztalon Lovelock összeszerelt egy készüléket, mellyel mérni lehet a rovarirtók és egyéb gázok koncentrációját a levegőben. A készülék elfért az ember tenyerében és rendkívül érzékeny volt. Ha valaki például kiöntött egy üveg ritkán használt kémiai anyagot egy lepedőre Japánban és elpárologtatta, az ECD képes volt kimutatni egy héttel később Londonban a nyomait. A Hewlett-Packard végül is újratervezte az eszközt. – Ha Lovelock megtartotta volna a szabadalmat, gazdag ember lehetett volna. De Jim-et sosem érdekelte nagyon a pénz. Csak annyira, hogy szabad, független kutató lehessen. – mondja róla Armand Neukermans, vállalkozó a Szilícium-völgyből, Lovelock régi barátja.


Ebben az időben jelent meg egy publikációja Rachel Carson „Csendes tavasz” című könyvében, melyben felhívta figyelmet a rovarirtó szerek, köztük a DDT veszélyeire. Ekkor már használták a kutatók az ECD-t különböző mérésekhez, például a Déli-sarkon élő pingvinek zsírszövetében vagy a finnországi szoptatós anyák tejében jelenlévő rovarirtó szerek bomlástermékeinek a kimutatásához, amivel cáfolhatatlan bizonyítékok születtek Carson állításaihoz, melyek szerint a kemikáliák komoly hatással vannak a globális környezetre. – Ha nem lett volna az ECD, akkor a kritikusaink az ipari világból elvetették volna az egész ügyet, mint afféle kóklerséget. – állítja Lovelock. – Ha nincsenek pontos adatok, nincs a következtetéseknek alapjuk. És igazuk lett volna.


Egy évtizeddel később még fontosabb felfedezést tett. A hatvanas évek végén szünidejét egy magányos házban töltötte, valahol Írországban. Véletlenszerűen mintát vett a környékre ereszkedő párás ködtakaróból és klórfluoridkarbonátot (CFC) talált nyomokban. A CFC emberek által gyártott vegyület, melyet hűtőfolyadékban és aeroszol hajtógázként használnak, így biztos jele az emberi környezetszennyezésnek. Ha CFC-t talált Írország egyik messze eső vidékén, hol fordulhat még elő? Nem sokkal később útnak indult egy hordozható kutatólaborral a Déli-sarkra, hogy a CFC jelenlétét vizsgálja a légkörben. Ez idő tájt két másik tudós Nobel díjat kapott pontos következtetéseiért, mely szerint a CFC lyukat éget a sztratoszférába, így hozzájárulva a magas ultraibolya sugárzás kialakulásához. Ennek hatására betiltották a CFC-t. Paul Ehrlich, a Stanford Egyetem biológusa szerint, ha Lovelock nem mutatta volna ki a CFC-t, akkor „most az óceán alatt kellene élnünk, és uszonyainkkal menekülnénk a mérgező napsugarak elől.”


Ha valaki beírja a „gaia” és ‘vallás” szót a Google keresőjébe, több mint 2 millió találatot kap, Wicca kultivisták, spirituális utazók, masszázs terapeuták, tantrikus gyakorlók mind inspirációt kaptak Lovelock víziójától. Mikor megkérdeztem, mi a véleménye a pogány kultuszokról, elfintorodott, nem nagyon érdeklik idealista spirituális ügyek és szervezett vallások, különösen, ha azok az emberi létezést mindenek fölé helyezik. Oxfordban egyszer felállt Teréz anya előadásán, aki arra ösztönözte az embereket, hogy viseljék gondját a szegényeknek, és hagyják, hogy Isten viselje gondját a Földnek. Lovelock annyit mondott, hogyha az emberek nem tisztelik és viselik gondját a bolygónak, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a Föld megsemmisít minket.


Lovelock a Gaia-elmélettel életének egy nagyon nehéz szakaszában állt elő. ’61-ben negyvenegy éves volt, és Londonban dolgozott egy kutatóközpontban. Jó munka volt, megfelelő fizetéssel, sok szabadidővel, de meglehetősen unalmas. Négy gyereke volt otthon, beleértve John-t is, aki agyi rendellenességgel született. Emellett Lovelock édesanyja házsártos, követelődző, koros asszony volt, ami néha az őrületbe kergette szegényt. Dohányozni, inni kezdett. Ma ezt midlife crisis-nek, az életkor közepén fellépő válságnak hívnánk.


Egy nap Lovelock levelet kapott a NASA-tól, melyben meghívták egy kutatócsoportba, mely a Hold felfedezésével foglalkozott. Eddig nem nagyon hallott az űrkutatási központról, de néhány hónap múlva ott hagyta a munkáját, a család összecsomagolt, és kiköltözött Amerikába. Később rájött, hogy a Holdkutatás nem annyira érdekes számára, a Mars több meglepetést tartogathat. – A Holdnál az volt a kérdés, biztonságos-e az űrhajósoknak a felszín? - emlékezik vissza. – A Marsnál viszont a kérdés úgy szólt, hogy van-e ott élet?


Lovelock kollégái kiharcolták a kaliforniai Pasadena-ban, a Sugárhajtáskutató laboratóriumban, hogy tervezhessenek műszereket a marsi élet kutatásához. Lovelock, mint általában, más megközelítést használt. Úgy gondolta, ahelyett, hogy a talajt szondáznánk baktériumok után kutatva, miért ne elemeznénk a Mars légkörének kémiai összetételét? Ha jelen van az élet, az organizmusok kénytelenek felhasználni a légkör anyagait (például az oxigént) és kibocsátani az elhasznált anyagokat (például metánt), ahogy a Földön is történik. Még ha a fogyasztás, kibocsátás másképp is történik, a kémiai egyensúlytalanságokat viszonylag könnyű kimutatni. Végül létrejött a projekt, a légkör teljes kémiai egyensúlyt mutatott, ami arra utal, hogy nincs élet a bolygón.


Ha az életfolyamatok megteremtik a légkört, akkor azt szabályozniuk is kell, véli Lovelock. Azt állítja, hogy például a Nap huszonöt százalékkal több meleget ad most, mint az élet kialakulásakor. Mi változtatja meg a felszíni hőmérsékletet úgy, hogy az barátságos legyen számunkra? Maguk az életjelenségek, következtet Lovelock. Amikor a Föld felmelegszik, a növények szén-dioxidot vesznek fel és más hőmegkötő gázokat, és amikor a légkör lehűl, ezen gázok szintje megemelkedik, és melegíteni kezdik a bolygót. Ezzel kezdődött a földi szuperorganizmus ötlete.


Az ötlet nem volt egészen új, Leonardo hasonlóképp gondolkodott erről a tizenhatodik században. De Lovelock foglalta össze ezeket az ideákat egy egységes képzetté. Hamarosan kilépett a NASA-tól és visszaköltözött Angliába. Ekkor javasolta neki a szomszédja, William Golding, a „Legyek ura” szerzője, hogy az elméletét Gaia-ról nevezze el, így könnyebben népszerűsíthető. Amikor a komolyabb tudományos folyóiratok visszautasították az elképzelést, Lovelock írt egy könyvet, „Gaia: a földi élet egy új nézőpontból” címmel. A Gaia-elmélet azoknak szól – írta -, akik szeretnek sétálni, megállni és egyszerűen rácsodálkozni arra az életre, amit a Föld hordoz és eltűnődnek annak a jelentőségén, hogy itt vagyunk. Gaia egy alternatívát kínál a nyomasztó képzet mellé, mely szerint bolygónk egy olyan űrhajó, mely céltalanul, vezetés nélkül kering a Nap körül – teszi hozzá.


A hippiknek tetszett az ötlet, a darwinistáknak kevésbé. Richard Dawkins, az „Önző gén” című könyv szerzője szintén elutasította a könyvet, mint népszerű ökológiai irodalmat. John Maynard, az angol biológus messzebb ment, a Gaia elméletet egyenesen az ördög vallásának nevezte. Az ő nézőpontjából Lovelock koncepciója szembeszállt az evolúció logikájával: ha a Föld önálló organizmus, és mint ilyen természetes kiválasztódás útján fejlődik, akkor ebbe beleértendő az is, hogy a Föld kiválasztott a többi bolygó között. Hogyan lenne ez lehetséges? Szintén sok problémát okozott az a felvetés, mely szerint maga az élet teremti meg az élet feltételeit. Ez előre meghatározott célokat sugall. Kortársai szerint Lovelock túlságosan közel táncolt Isten ideájához.


Lovelock nem gondolt ilyesmire. Szerinte a nagy rendszerek nem kell, hogy cél szerint működjenek. Ennek bizonyítására munkatársaival megtervezett egy egyszerű, elegáns számítógépes modellt, amit Százszorszépvilágnak nevezett. Ebben a világban százszorszép mezők versengtek egymással, bemutatva, hogyan fejlődnek az organizmusok a természetes szelekció által önszabályozó rendszerként. Amikor a modellezett bolygó felmelegszik, a fehér százszorszépek burjánzani kezdenek, több napfényt vernek vissza, annyit, melytől csökkenni kezd a hőmérséklet, mely a fekete virágoknak kedvez. Így együttműködve a virágok szabályozzák a bolygó hőmérsékletét. A százszorszépek nem önzetlenek vagy tudatosak, egyszerűen csak léteznek, de létezésüknél fogva megváltoztatják a környezetüket.


A százszorszépvilág lecsendesített néhány kritikust, de a Gaia-elmélet körül fellángolt tudományos vita végig tartotta magát a 80-as években is. Lovelock tovább munkálkodott az elméletén, személyes problémái ellenére is. Első felesége, Helen egy lassan hanyatló, fájdalmas betegségben, szklerózis multiplexben szenvedett. Lovelock maga is több komoly műtéten esett át, eltávolították egyik veséjét is egy traktorbaleset következtében. Akkoriban az MI5 konzulenseként tartotta fent magát, ami Anglia egyik fő titkosügynöksége. Módszereket dolgozott ki az ECD-vel való nyomkövetésre, KGB ügynökök felderítésére. – Ugyanolyan munka volt, mint ötperces novellákat írni, gyors pénzkeresetként. Élveztem, és hozott valamennyit a konyhára – meséli utólag.


A tudományos körökben megjelent időközben egy második kötettel is, „Gaia korszakai” címmel, melyben egy sokkal precízebb vizsgálattal szolgált a biológiai és geofizikai visszacsatolások mechanizmusáról, melyek életben tartják az élet számára a földi atmoszférát. Például az óceán planktonjai segítenek a bolygó hűtésében a dimetil-szulfid leadásával, ami beleszól a felhők képződésébe, melyek visszatükrözik a Nap melegét az űrbe. Wally Broecker, a Columbia Egyetem klimatológusa szerint a 70-es években a Gaia-elmélet nonszensznek tűnt, de Lovelock mindenki gondolkodásába mélyen beleszólt, a bolygó dinamikus folyamataival kapcsolatban. Persze egy Broeckerhez hasonló tudós ritkán használja a Gaia kifejezést. Inkább földi rendszertudományt mondanak, mely a világot – utalva egy tanulmányra – egyetlen önszabályozó rendszernek tekinti, mely magába foglalja a kémiai, biológiai, emberi komponenseket. Gaia laboratóriumi köpenyben.


A Gaia teória gyönyörű víziót kínál a világ működéséről. Ha a Föld több, mint egy darab kő, amely sodródik a Nap körül, ha ez tényleg egy folyamatosan fejlődő szuperorganizmus – beleértve a hagyományos biológusokat és az új darwinistákat – akkor bizonyára egy adag megbocsátás is beleépült a világunkba. Lovelock számára ez megnyugtató ötlet. Nézzük csak meg a kis birtokát Devonban. Amikor harminc évvel ezelőtt megvásárolta a földet, kifáradt terület volt, ezer évig használták birkalegelőként. Lovelock elhatározta, hogy helyreállítja a helyet. Miután erdészekkel konzultált, elültetett 20 ezer fát, égerfákat, tölgyfákat, fenyőket. Szerencsétlen módon túl közel ültette őket egymáshoz, ráadásul hosszú sorokban. A fák most körülbelül tizenkét méteresek. Inkább egy rosszul végigvitt erdősítés képét mutatják, mintsem a táj természetes fejlődését. – Ezt elkontárkodtam – mondta, ahogy az erdőben sétáltunk. De Gaia hosszútávon beállítja majd a megfelelő rendet.


Mostanáig úgy gondolt a globális felmelegedésre, hogy Gaia képes korrigálni a folyamatot, ahogy lassan az erdővel is történni fog. De 2004-ben egy barátja, Richard Betts, a Hadley Klímaváltozás Központ kutatója meghívta egy beszélgetésre az ottani tudósokhoz. Lovelock rendszeresen elkezdett odajárni, megismerte a jégolvadás legújabb adatait, a csökkenő esőerdők helyzetét, az óceánok szénciklusát. – Rémítő volt – emlékezik vissza. Öt különböző területen néztük át a pozitív visszacsatolásokat, a sarkokon, a gleccsereknél, a mérsékelt égövi erdőknél, a trópusi erdőknél és az óceánoknál, de úgy tűnt, senki sincs, aki az egész bolygóra kiterjesztve egybefoglalná a következtetéseket. Mindenki hűvösen, tárgyilagosan beszélt a területén megfigyelt változásokról – meséli tovább –, mintha valami távoli bolygóról vagy modellekről beszélnének, a saját életterünk helyett.


Hazafelé tartva Lovelock maga alatt volt a hallottaktól. A rendszer rugalmassága megszűnt. Elhasználtuk a bocsánatot. Az egész szisztéma a leromlás állapotába került. Néhány héttel később elkezdte írni legutolsó, legborúlátóbb könyvét, „Gaia bosszúja” címmel, melyet 2006-ban adtak ki az USA-ban.


Lovelock szerint a számítógépes klímamodellezések hiányosságai fájdalmasan nyilvánvalóak. Vegyük például a tengerszint változásai körüli bizonytalanságot. Az IPCC, az ENSZ klímaváltozással foglalkozó panelje 2100-ig 6,5oC fokos hőmérséklet emelkedést jósol a Föld átlaghőmérsékletében. Ettől elolvadnak a gleccserek, és a tengerek több mint fél méterrel megemelkednek. Az IPCC modell alapján Grönlandnak 1000 évre van szüksége, amíg teljesen elolvad.


De ha megnézzük a tényleges helyzetet, nyilvánvaló, hogy az IPCC modell nagyon óvatos, visszafogott. A tudósok tudják, hogy hárommillió évvel ezelőtt volt egy felmelegedési csúcs, amikor az átlaghőmérséklet 5 fokkal lett magasabb, akkor a tengerek szintje nem fél méterrel emelkedett meg, hanem több mint 12 méterrel.


A legújabb műholdas mérések szerint a sarki jég jóval gyorsabban olvad, mint vártuk, 2030-ra teljesen eltűnhet az arktiszi jégtakaró. A modellezőknek fogalmuk sincs az olvadó jégmezők dinamikájáról. – jegyzi meg Lovelock.


De nemcsak a jégmezők esetében tévednek a modellek. A felhőkkel foglalkozó fizikusokat különösen nehéz meggyőzni, a bioszférából érkező visszacsatolásokat, mint amilyen az erdőirtás vagy az olvadó tundra, ritkán veszik számításba. – A számítógépes modellek nem kristálygömbök – támasztja alá Ken Caldeira, a Stanford Egyetem klímamodellezője, akire nagy hatást tett Lovelock munkássága. – A múlt megfigyelésével hoznak ítéletet a jövőről. De ez csak egy módja annak, ahogy automatizált jóslatokká rendszerezzük az eddigi tudásunkat.


Íme Lovelock leegyszerűsített végítélet forgatókönyve:
A hőmérsékletemelkedés miatt tovább olvadnak a jégsapkák, melynek következtében több nyílt vizünk és szárazföldünk lesz. Ez tovább emeli a hőmérsékletet, mivel a jég visszaveri a napfényt, a nyílt tenger és szárazföld elnyeli. Tehát még több jég olvad el, a tengerek tovább emelkednek. A nagyobb meleg következtében intenzív esőzések lesznek, más helyeken aszályok. Az amazóniai esőerdők és a nagy északi erdőségek – fenyő, lucfenyő, mely Alaszkát, Kanadát és Szibériát borítja – hirtelen burjánzani kezdenek, majd kimerülnek és elszáradnak. Az örök fagy felenged az északi területeken, amitől metán szabadul fel, melynek üvegházkeltő hatása hússzorosa a széndioxidnak. És így tovább…


Egy működő Gaia rendszerben ezeket a pozitív visszacsatolásokat, negatív visszacsatolási rendszerek is befolyásolják. Például az egyik legerősebb ilyen hatás a földi meleg kisugárzódása a világűrbe. Egy bizonyos pontnál azonban a szabályozás meginog és megugrik, átvált egy meleg üzemmódba, ahogy ez már sokszor megtörtént régebben is. Ez nem a világvége, de mindenképp a vége annak a világnak, amit eddig ismertünk.


A vezető klímakutatók nagy része elutasítja Lovelock forgatókönyvét, vitába szállnak azzal, hogy létezik egyetlen fordulópont az egész bolygó számára. - Az önálló ökoszisztémák összeomolhatnak, vagy elolvadhat a jégtakaró – mondja Caldeira –, de a nagyobb rendszerek meglepően rugalmasnak tűnnek. De tételezzük fel, hogy Lovelocknak van igaza, és valóban a vízesés peremén ingadozunk. Valóban hullámvölgybe kerülünk átlépve a holtponton?


Lovelock szerint az üvegházkeltő gázok mérsékelt csökkentése nem segít, a felmelegedés nem állítható meg a városi terepjárók hibrid autókra cserélésével.
És vajon mi a helyzet a szénerőművek széndioxid szennyezésének lekötésével és földalatti tárolókba helyezésével?
– Nem áshatunk el annyit, ami jelentős különbséget okozna.
A bioüzemanyagok?
– Monumentális, ostoba ötlet.
A megújuló erőforrások?
– Szép, de nem igazán hatásosak.
Lovelock szerint az egész teória a fenntartható fejlődésről tévút.
- Fenntartható visszavonulásra van szükségünk.


A visszavonulás véleménye szerint azt jelenti, hogy itt ez ideje elkezdeni arról beszélni, hogy hol fogunk élni, honnan lesz élelmünk, terveket készíteni az alacsonyabban fekvő területekről – mint például Bangladesből – Európába irányuló milliós vándorlásról, beismerni, hogy New Orleansnak vége, átköltöztetni az embereket jobb fekvésű városokba. És legfőképp mindenkinek meg kell tennie a lehető legtöbbet, hogy fennmaradjon a civilizáció, hogy ne fajuljon a sötétség korszakává, ahol hadurak uralkodnak, ami tényleges, valós veszély. Különben mindent elveszítünk.


Lovelock barátai aggódnak, amikor hallják őt így beszélni. – Attól tartok, túlságosan felnagyítja a veszélyt – mondja Chris Rapley, a Londoni Tudományos Múzeum vezetője, aki sokat dolgozott azért, hogy felhívja a világ figyelmét a felmelegedés veszélyeire. Mások jogosan úgy vélik, hogy Lovelock nézetei elterelik az erősödő politikai hajlandóságot az üvegházhatással kapcsolatos szigorúbb megszorításoktól. Broecker, a Kolumbiai Egyetem klimatológusa szerint a szennyezés csökkentésének hiábavalóságáról való gondolatok veszélyes badarságok.


Lovelock erre azt válaszolja: - Bárcsak megmenthetnének minket a szélturbinák és napelemek. De nem mondhatom ezt. Nincs semmilyen lehetséges megoldás. Közel 7 milliárd ember él a bolygón, nem beszélve a haszon- és háziállatokról. Ha egybe vesszük az összes általuk kilélegzett széndioxidot, az egynegyede az összmennyiségnek – négyszer annyi, mint az összes légitársaság szén-dioxidja. Szóval, ha csökkenteni akarja valaki a saját széndioxid „lábnyomát”, az tartsa vissza lélegzetét. Ez elég ijesztő. Egyszerűen létszámunk meghaladta az ésszerű határainkat. Pusztán biológiai szempontból nézve is szükségszerű az összeomlás.


Ez nem azt jelenti, hogy innentől csak karba tett kézzel várjuk a világégést. Merész lépésekre van szükség. Rengeteg tennivalónk van. Lovelock szerint két út van előttünk: - Visszatérünk egy primitívebb életformához és megpróbálunk egyensúlyban élni a bolygóval, mint vadászó-gyűjtögetők, vagy elkülönítjük magunkat egy nagyon jól megszervezett high-tech civilizációba. Nem kérdés, hogy én melyiket választanám – mondja egyik reggel a vidéki házban, miközben szélesen elmosolyodik és megérinti a számítógépének billentyűit. – Nagy kérdés, hogyan szervezünk meg egy társadalmat, hogyan szerzünk élelmet és vizet. És hogyan állítunk elő energiát.


A víz esetében elég egyértelmű a válasz: sótalanító eszközökkel az óceánok vize átalakítható ivóvízzé. Az élelem beszerzése nehezebb dolog. A forróság és aszály elpusztít sok mai termőterületet. Ennek következtében az emberek északra áramlanak és városokba tömörülnek. Itt nem lesz lehetőség kerteket művelni. A megoldás az élelmiszerek szintetizálása lehet, kádakban, medencékben, hús és növényi szövetkultúrákból. Ez elég bizarrnak tűnik, és nem hangzik túl étvágygerjesztőnek, de technológiai szempontból nem nehéz megoldani.


A biztonságos energiaellátás szintén nagyon fontos. Öt nappal a Hadley Központban tett látogatása után Lovelock megfogalmazott egy nagyon erőteljes írást, „A nukleáris energia az egyetlen zöld megoldás” címmel. – Használhatunk kisebb mennyiségben megújuló energiaforrásokat is, de már nincs időnk kikísérletezni új energiaforrásokat, közvetlen veszély fenyegeti a civilizációnkat, és kénytelenek vagyunk használni az atomenergiát, mint az egyetlen, elérhető energiaforrást, különben kénytelenek leszünk elszenvedni a megsérült bolygónk által okozott csapásokat.


A környezetvédők harsányan tiltakoznak, de senki nem csodálkozik, aki ismeri Lovelock múltját. Tizennégy évesen olvasott először arról, hogy a Nap hogyan termeli az energiát nukleáris reakcióival, és egyre inkább meggyőződésévé vált, hogy ez az alapvető energia a világegyetemben. Miért ne fognánk igába? A radioaktív hulladék, a terrorizmus és a Csernobil-szerű esetek a kisebbik rossz a két rossz közül. Ha igazak a veszélyek, ha nem, semmi nem hasonlítható a klímaváltozás hatásaihoz…


Oslo Lovelock kedvenc városa. Északon fekszik, mérsékelten növekszik csak, sok víz van a közelben, az olaj és gáztartalékoknak köszönhetően gazdag, sokan gondolkodnak kreatív módon az energiaforrásokról, Lovelock örömére a nukleáris energiáról is. A fő kérdés azonban, amivel a legtöbbet foglalkoznak, az az, hogy mit csináljanak azokkal a tömegekkel, akik majd megszállják a várost. Az elkövetkező néhány évtizedben Dél-Európa lakosságának a fele megpróbál Északra költözni. – mondja Lovelock, miközben a Karl Johans Kapu felé sétálunk a város főutcáján.


Lemegyünk a vízpartra, elhagyjuk az Akershus kastélyt, mely egy impozáns 13. századi erőd, ahová a náci vezérkar is beszállásolta magát a második világháborúban, a város elfoglalásakor. A hasonlóság abban, hogy akkor és most mire figyelt a világ, nyilvánvaló. – Bizonyos tekintetben 1939 ismétlődik most meg – mondja Lovelock. –
A fenyegetés látható, de nem fogtuk fel még, mi az, ami kockán forog. Még mindig a belenyugvásról beszélünk.
Akár csak akkoriban, most is a politikai vezetés hiánya az, ami leginkább szembeötlő Lovelock számára. Bár tiszteli Al Gore erőfeszítéseit a problémák tudatosításának terén, szerinte nincsen olyan politikus, aki képes lenne felkészíteni minket arra, ami elkövetkezik. – Egy reménytelen világban élünk, ahol már nincsen időnk. – mondja. Ahogy a kastély árnyékában haladunk, Churchill idevágó szavait idézi, mellyel Nagy-Britannia lakosait igyekezett felkészíteni a világháborúra: „Nem ígérhetek mást, csak vért, kemény munkát, verejtéket és könnyeket. Az emberek készen állnak erre. Sokkal jobban értik, mi zajlik, mint a legtöbb politikus.”


A kibontakozó jövőt Lovelock valószínűleg már nem láthatja. – Egyenes, hosszú, erőteljes, stabil életet szeretnék élni, majd gyorsan távozni.
Úgy tűnik, még nem mutatja jelét annak, hogy elért volna a saját fordulópontjához. Bár túlesett negyven operáción, beleértve egy szívműtétet is, még mindig úgy vezet fehér Hondájával Anglia vidékein, mint egy autóversenyző. Sandy-vel nemrég egy hónapot töltött Ausztráliában, ahol meglátogatták a Nagy Korallzátonyt. Belekezdett egy új Gaia-könyvbe. Richard Branson meghívta őt a Virgin Galactic űrrepülőgép első útjára, a következő évben.
- Szeretném, ha láthatná Gaiát az űrből – mondta Branson.


Lovelock lelkesedik a dologért, szeretne elmenni egy centrifugális nehézkedés próbára is, hogy meggyőződjön róla, mennyire bírja a terhelést. őrizkedik attól, hogy az örökségéről beszéljen, bár néha viccelődik a gyerekeivel, akik azt szeretnék a sírkövére írni majd: „sosem tervezte, hogy száműző legyen”.


Bármi is legyen a sírkövén, az biztos, hogy Lovelock hagyatéka napjaink legprovokatívabb tudományos ténye. És borúlátása ellenére a bolygónkról, mint egyetlen dinamikus rendszerről alkotott elképzelései reménykeltő képzetek maradnak. Azt közvetítik, hogy vannak törvényei ennek a rendszernek, és vannak mechanizmusai, melyek működtetik. Ezek a törvények és elvek megtanulhatók, és talán szabályozhatók. Lovelock holisztikus elképzelése egyfajta ellenanyag a huszadik század tudományában, mely a világot tovább osztotta kvarkokra, kvantum mechanikára és érinthetetlen misztériumokra.


Talán téved Lovelock a ránk váró végzetet illetően. Nem azért, mert félremagyarázza a tudományos eredményeket (bár ez is előfordulhat), hanem azért, mert félreérti az embereket. Néhány komoly tudós kételkedik abban, hogy ténylegesen klímakatasztrófa szélén lennénk. De amilyen érzékeny Lovelock a bonyolult dinamikai rendszerekre és visszacsatolási hurkokra, különös módon annyira érzéketlen az emberi dinamikákat és visszacsatolásokat illetően. Úgy gondolja, hogy az iPhone-ok és űrsiklók dacára is törzsekben élő állatok vagyunk még, képtelenek arra, hogy tegyünk valamit a nagyobb jóért, vagy hosszú távú döntéseket hozzunk a jólétünk érdekében. – Az erkölcsi előrehaladásunk – mondja – nem nőtt fel a technológiai haladásunkhoz.


De talán erről szól az egész közelgő katasztrófa. Van egy kérdés, ami örökké elbűvöli Lovelock-ot: Hárommilliárd éve fejlődik az élet a Földön, de vajon mi célból? Tetszik vagy nem tetszik, mi vagyunk Gaia idegrendszere. Most itt az ideje felelősséget vállalni az egész bolygó jólétéért. Hogyan fogjuk ezt megtenni?


Ahogy sétálunk a kastélyba igyekvő turisták közt, szomorúan nézem az embereket. Nehezemre esne ezek után reménykednem. Amikor ezt elmondtam Lovelock-nak, így szólt: az emberiség már átment sok útszűkületen, és talán mi magunk vagyunk a legjobbak erre. Aztán elmesél egy történetet egy repülőgép-szerencsétlenségről, mely néhány évvel ezelőtt történt a manchesteri reptéren. – Az üzemanyagtartály kigyulladt a leszálláskor. Volt még elég idő, hogy mindenki kimeneküljön, de az utasok nem mozdultak. Csak ültek a helyükön, ahogy mondták nekik, és azoknak, akik úgy döntöttek, hogy kiszállnak, a többiek fölött kellett átmászni. Teljesen nyilvánvaló volt, hogyan kell kijutni a gépből, de nem mozdultak. Mindenki, aki bent maradt, meghalt a füsttől vagy az égési sérülésektől. Szörnyű, de a legtöbb ember épp ilyen.

És most épp ez történik, csak sokkal nagyobb méretekben.
Lovelock határozottan rám néz kék szemeivel. – Vannak, akik ülnek a székükön és lefagynak a pániktól. Mások megmozdulnak. ők látják, mi történik, cselekednek, és túlélik. ők viszik előre a civilizációt.


(Fordította Keresztes Barna. A cikk angolul 2007-ben itt jelent meg: http://www.rollingstone.com/politics/story/16956300/the_prophet_of_climate_change_james_lovelock)

Idézet

Eljutottunk egy olyan pontra, ahol valódi vészhelyzettel állunk szemben. És ennek az az eredménye, hogy sokkal nagyobb klímaváltozások vannak folyamatban, mint amit eddig láttunk.

Dr. James Hansen, az USA vezető klímakutatója, Igazgató, NASA Goddard Űrrepülési Központ

 

Cookies make it easier for us to provide you with our services. With the usage of our services you permit us to use cookies.
Ok