Klímaváltozás, Globális felmelegedés

Ismét erősen fogyatkozott az Északi-sarkot ölelő jég, a nyár végére már csak 4,9 millió négyzetkilométeren borította jég a tenger felszínét. Ezzel a jégtakaró kiterjedése ismét a várakozások alá csökkent - számolt be Lars Kaleschke, a Hamburgi Egyetem kutatója egy bremerhaveni konferencián.

 

Az eddigi negatív rekordot 2007-ben jegyezték fel, akkor csak 4,2 millió négyzetkilométer volt a jégpáncél területe. Az azóta eltelt időszakban némileg hízott a jégtakaró, de még így is vészesen csekély. A műholdfelvételek tanúsága szerint a jég idén mért kiterjedése a mérések kezdete, vagyis 1972 óta a harmadik legalacsonyabb.

 

"A jég nagyon törékeny, sok a nyílt vízfelület. Kizárólag Grönland északi partjainál található még összefüggő jégtakaró" - magyarázta Lars Kaleschke. A hajók idén ismét átkelhettek az északkeleti és az északnyugati átjárón is. Az Északi-sark vidékét 1980-ban még 7,8 millió négyzetkilométeren borította jég. "Csak az emberi tevékenység magyarázhatja azt, hogy a sarki jég az utóbbi években ily mértékben leapadt" - vélekedett a hamburgi szakértő.

 

A jégnek nemcsak a kiterjedése, hanem a vastagsága is csökken. Hetven évvel ezelőtt még olyan kövér volt, hogy még nyáron sem olvadt. A XX. század egészében viszont már évente átlagosan 110 köbkilométerrel lett vékonyabb. Ez a folyamat mindenekelőtt az embert terheli. "Itt mutatkozik meg igazán az éghajlatváltozás" - mondta Rüdiger Gerdes, a bremerhaveni Alfred Wegener Intézet professzora.

 

Lars Kaleschke aggasztónak nevezte, hogy saját modelljük az ENSZ Kormányközi Éghajlat-változási Testülete (IPCC) által jövendöltnél fokozottabb olvadást jósol. Gerdes ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a prognózisok igen nehézkesek, a felmelegedés mellett az éghajlat természetes változásai is felelősek a jégréteg fogyatkozásának.

 

(MTI, 2010. szept. 14.)

Idézet

Semmi sem lesz olyan hasznos az emberi egészségre, és növeli az élet fennmaradásának esélyeit olyan mértékben a Földön, mint a fejlődés egy vegetáriánus étrendre.

Albert Einstein fizikus, 1921 Nobel-díjas

 

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok