Az emelkedő átlaghőmérséklet már az elmúlt negyedszázadban is csökkentette rizs terméshozamát több rizstermelő régióban - 10 - 20 %-kal.
A Kalifornia Egyetem (San Diego) vezetésével nemzetközi tudóscsoport tanulmányozta hat éven át, 227 öntözött rizsföldön a terméseredmények és a napi maximum és minimum-hőmérsékletek összefüggését.
A megfigyelt gazdaságok Ázsia trópusi és szubtrópusi régiójában, a 6 legnagyobb rizstermelő országban voltak. Ezek azok az országok, amelyek a világ rizstermelésének több, mint 90 %-át adják.
"Arra a megállapításra jutottunk, hogy ahogyan a napi minimum-hőmérséklet emelkedik, vagyis ahogyan az éjszakák melegebbé válnak, úgy esik a terméshozam" - mondja Jarrod Welch, a tanulmány vezető szerzője.
"Kutatásunk egyedülálló a maga nemében, mert adatainkat a rizstermelő gazdaságokból, a földekről, a valóságból gyűjtöttük össze. Életből vett adatokkal járultunk hozzá a kontrollált körülmények között végzett kísérletekhez. A farmerektől elvárható, hogy alkalmazkodnak a változó feltételekhez, ezért a valódi körülmények, a valódi terméshozamok különbözhetnek a kísérletekben tapasztaltaktól" - fűzte hozzá Welch.
Körülbelül hárommilliárd ember eszik rizst minden áldott nap... A világ egymilliárd legszegényebb szegényeinek több, mint 60 %-a Ázsiában él és a rizstől függ a napi betevő élelme.
Ha a rizs terméshozama csökken, akkor még több ember csúszik le a szegények és éhezők sorába.
"Egy bizonyos pontig, a magasabb nappali hőmérséklet növelheti a rizs hozamát, de a magasabb éjszakai hőmérséklet ezt a hatást ellensúlyozza, mielőtt egészen átfordítja az ellenkezőjébe, az éjszakai hőmérséklet ugyanis gyorsabban növekszik. Aztán, amikor tovább emelkedik a nappali hőmérséklet, akkor már az is negatívan hat a rizs terméshozamára."
"Ha nem tudunk változtatni a rizstermelési módszereken vagy nem tudunk új rizsfajtát kifejleszteni, amelyik ellen tud állni a magasabb hőmérsékletnek, akkor már az elkövetkező egy-két évtizedben csökkenni fog a megtermelt rizs mennyisége, ahogyan a nappalok és az éjszakák egyre forróbbak lesznek. És ez egyre rosszabb lesz, ahogy a hőmérséklet tovább emelkedik a század közepe felé" - tette hozzá Welch.
Forrás: EurekAlert