Klímaváltozás, Globális felmelegedés

Az amazóniai esőerdők területén kialakult aszályoknak nagyobb hatása van a globális éghajlatváltozásra, mint az Egyesült Államoknak egy év alatt - állítják brit és brazil tudósok.

 

Az amazóniai aszály azért súlyos klímakockázat, mert a növények képesek elnyelni az egyik legfontosabb üvegházhatású gázt, a szén-dioxidot, ezáltal csökkentik a bolygó felmelegedésének mértékét. A 2005-2010 közötti gyakori szárazságok azonban komoly veszélybe sodorták az esőerdők természetes szén-dioxid-nyelő képességét.

 

A Science tudományos folyóiratban közölt tanulmány szerint a 2010-es aszály 3 millió km2-es területen okozott csapadékhiányt, ez több mint másfélszerese a 2005-ben szárazság sújtotta területnek. A szárazság nagymértékű fapusztulást okozott, így az esőerdő nem tudja majd azt az 1,5 milliárd tonna szén-dioxidot elnyelni, amelyet korábban képes volt kivonni a légkörből. Sőt az elpusztult fák 5 milliárd tonna üvegházhatású gázt bocsátanak majd ki a becslések szerint. (Összehasonlításképpen az Egyesült Államok szén-dioxid-kibocsátása 5,4 milliárd tonna volt 2009-ben.)

 

A tavalyi súlyos szárazság Amazónia folyóit sem kímélte. A kiszáradt vízfolyások miatt több ezer ember szigetelődött el a külvilágtól, mivel nem tudott csónakjával közlekedni.

 

Egyes klímamodellek szerint az aszályok még tovább súlyosbodnak majd, ezáltal gyakoribbá válhatnak az erdőtüzek. A legextrémebb becslések szerint a század közepére az esőerdő nagy része szavannához hasonló ökoszisztémává alakul, ami együtt jár mind a növények, mind az állatok biodiverzitásának csökkenésével.

 

"Ha a tavalyihoz hasonló események gyakoribbá válnak, akkor az amazóniai esőerdők éghajlatváltozást lassító, szén-dioxidot elnyelő hatása az ellenkezőjére változhat, és azok lehetnek az üvegházhatású gáz egyik fő kibocsátói, gyorsítva ezzel az éghajlat melegedését" - foglalja össze Simon Lewis, a Leeds-i Egyetem ökológusa.

 

(Jurecska Laura, ozonenetwork.hu)

Idézet

Itt az ideje, hogy felébredjünk, és változtassunk a viselkedésünkön, hogy nemesek legyünk, és méltók emberi lényként.

Ching Hai Legfelsőbb Mester az életmentő életmódról

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok