Akik jól ismerik a Himaláját – én az utóbbi három évtizedben ötször másztam meg a Mt. Everest csúcsát –, azoknak e nagyszerű hegylánc olvadása olyasmi, amit személyesen tapasztalunk. A sherpák, akik „a világ tetején” élnek, és a gyakran visszatérő hegymászók nagyon is tudják, hogy az utóbbi években a nagy magasságokban mennyit emelkedett a hőmérséklet, és mennyire kiterjedt a masszív himalájai gleccsereken a hó és jég vékonyodása és visszavonulása.
De egészen 2007-ig – amikor a Public Broadcasting Service sorozatának részeként tértem vissza az Everestre – nem fogtam fel teljesen a régió olvadásának mértékét, amit a Himalája és a Tibeti-fennsík masszív jégtömegei miatt gyakran hívnak a „Harmadik Pólusnak”. Tibetben túrázva, nem messze a Mt. Everest északi lejtőjétől, magammal vittem a nagy angol alpinista, George L. Mallory 1921-ben készült fekete-fehér felvételét. Ez az Everest jégpáncél borította északi oldalát mutatja, és alatta a Nagy Rongbuk-gleccser néven ismert hatalmas jégfolyamot, amint széles, S-alakú kanyarulatban folyik a tágas, köves völgyben.
Jégfolyamok: A nyugati Rongbuk-gleccser és a Mt. Everest panoráma felvétele E. O. Wheeler tábornok által 1921-ből (felül), és David Breashears által 2009-ből (alul).
Nyolcvanhat évvel azután, hogy Mallory azt a felvételt készítette, pontosan ugyanazon a helyen ültem, ahonnan azt a híres képet készítette. A fotóját előhúzva megdöbbentettek a területen végigsöprő változások. A széles jégfolyam közel egy kilométerrel vonult vissza, a köves talajon elolvadó, különálló jégtűket hagyva maga után. A távolban az Everest oldalán lévő jégpatakok is összezsugorodtak, jobban felszínre hozva a hegy sötét oldalát.
Az volt az a pillanat, amikor elhatároztam, hogy belevágok a projektbe, amelynek eredménye a következő fotókon látható. A Gleccserkutató és Leképező Projekt, amelynek megalapításában segédkeztem, rekonstruálta a világ legnagyobb hegyi fotósainak lépteit, ahogy az utóbbi 110 évben a Himaláján és a Tibeti-fennsíkon elkészítették felvételeiket – közülük sokat korábban nem publikáltak, vagy mutattak be. Azután én visszatértem ugyanazokra a kilátó pontokra és fotókat készítettem, amelyek a Himalája gyors olvadásáról, és gleccsereinek hirtelen visszavonulásáról tanúskodnak. Az eredmény egy kiállítás – „Jégfolyamok: A Himalája eltűnő gleccserei” –, egy együttműködés az USA-Kínai Kapcsolatok Ázsiai Társadalmi Központjával, és most augusztus 15-ig megtekinthető New Yorkban, az Ázsia Társadalmi Múzeumban.
Ezeknek az akkor-és-most fotóknak erőteljes hatásuk van a nézőre, ami remélem, megérteti a globális felmelegedés valóságát – és súlyos következményeit. Vittorio Sella olasz fényképész 1899-es képét nézve a Dzsannu-gleccserről Nepálban – egy völgyet megtöltő hatalmas jégnyelvről – majd ezt összehasonlítva az én 2009-es fotómmal, amelyen a gleccser eltűnt, a néző kellemetlenül érzi magát.
És kellemetlenül kellene éreznünk magunkat. Ezeknek a fagyott víztartalékoknak az elvesztése óriási hatással fog járni, mivel a gleccserek az évszakra jellemző hozamot biztosítják Ázsia szinte összes fő folyórendszerének. A dél-ázsiai Industól, Gangesztől és Brahmaputrától a kínai Sárga- és Jangce-folyókig, emberek százmillióinak a vize részben ezeknek a nagy tengerszint feletti magasságban lévő gleccsereknek a hatalmas ívétől függ. Ahogy a gleccserek visszahúzódnak és a tárolt vizet kibocsátják, a hozamok átmenetileg növekednek. De amint ezek a jégtartalékok felhasználódnak, a hosszan elterülő, túlnépesedett kontinens vízellátása veszélybe fog kerülni, aminek súlyos hatása lehet a vízre, mint erőforrásra, és az élelmiszerbiztonságra nézve.
(David Breashears, Yale Environment 360)