Klímaváltozás, Globális felmelegedés

Az emberiségnek ivóvízkészletei megőrzéséhez változtatnia kell táplálkozási szokásain - foglalják össze kutatási eredményeiket egy nemzetközi vízgazdálkodási intézet kutatói.

 

Jelenleg a mezőgazdaság hasznosítja az édesvízkészletek 90 százalékát. Különösen vízigényes az állattartás, amely ötször több vizet használ, mint a növénytermesztés: 1 kilogramm búza megtermelése mintegy 1790 liter vizet igényel, míg ugyanennyi marhahús előállításához átlagosan 9680 liter vizet használnak fel. A következő húsz év alatt becslések szerint bolygónk lakossága további közel kétmilliárd fővel gyarapodik, az élelmiszertermeléshez szükséges víz mennyisége pedig negyedével nő. Számos fejlődő ország nem tudja majd biztosítani lakossága élelmezését anélkül, hogy helyrehozhatatlan károkat ne okozna a környezetben -  mutattak rá a Nemzetközi Vízkészlet-gazdálkodási Intézet (International Water Management Institute, IWMI) munkatársai.

 

A kutatók szerint a világ élelmezési gondjai csak úgy oldhatók meg, ha a szárazságtűrő növények elterjesztésével és takarékosabb öntözési technológiák révén lényegesen csökkentenék a mezőgazdaság vízigényét. A szakemberek úgy vélik, hogy azon országok esetében, amelyek korlátozott vízkészletekkel rendelkeznek, importálni kellene a gabonaféléket olyan régiókból, amelyek nem szűkölködnek a vízben. A mezőgazdaságban ezen kívül növelni kellene az öntözésre felhasznált városi szennyvíz hányadát is. Már jelenleg is az élelmiszereknek szükséges víz mintegy 10 százalékát a másodlagosan hasznosított víz révén nyerik. A jövőben a szennyvizek hasznosítása létkérdéssé válhat - vélik a kutatók.

 

A felvázolt kilátások gyakorlatilag azt jelentik, hogy az embereknek feltehetően változtatniuk kell majd étkezési szokásaikon - kevesebb húst kell fogyasztaniuk, s több zöldséget kell iktatni étrendjükbe - ez segítené komolyabb mértékben a víztakarékosságot - írja a jelentés.

 

(MTI, Origo.hu)

Idézet

Ez a mi kis bolygónk nem egy játék tegnapról.

Mohandas Gandhi

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok